A Nestlé egyik ikonikus édességmárkájában debütál a vállalat világelső innovációja, a porózus szerkezetű cukor. Az ezzel készült csokoládé a hasonló édességekhez képest 30%-kal kevesebb cukrot tartalmaz, de ugyanolyan édesnek érezzük, mint a hagyományos terméket. Mindezt kizárólag természetes hozzávalókkal, édesítőszerek használata nélkül érték el a Nestlé kutatói.


A korszakalkotó felfedezés a következő hetekben a Nestlé egyik ikonikus csokoládémárkájában, az 1936-ban megjelent Milkybarban debütál az Egyesült Királyság és Írország boltjainak polcain. A Milkybar Wowsomes azon szülők részére kínál alternatívát, akik kiegyensúlyozottabb nassolnivalót szeretnének biztosítani gyermekeiknek.
A 2016-ban bejelentett tudományos áttörésből a Nestlé svájci, brit és cseh szakemberei egy év alatt formáltak kereskedelmi forgalomban kapható édességet.
A vállalat kutatói kizárólag természetes összetevők – víz, cukor és tejpor - felhasználásával módosították a cukor szerkezetét, porózus, levegős szerkezetű verziót létrehozva. Az amorf, könnyített szerkezetű cukor jóval hamarabb olvad el a szánkban, mint a hagyományos kristályszerkezetű, melynek tömör kristályszemcséi lassan oldódnak. Ennek következtében a lazább szerkezetű cukorból édesebbnek érezzük ugyanazt a mennyiséget, mint a kristályos változatból. Az ezen az elven működő strukturált cukor nem egy mesterséges édesítőszer, hanem csupán módosított szerkezetű cukor.

Milkybar
A Nestlé arra törekszik, hogy továbbra is javítsa a gyermekeknek kínált édességei tápanyagtartalmát és összetételét, hogy azok könnyebben beilleszthetőek legyenek egy kiegyensúlyozott étrendbe. Ezért a közeljövőben a gyerekeknek kínált további csokoládémárkáiban, így a Magyarországon forgalmazott termékek esetében is használni kívánja az új technológiát a cukortartalom csökkentése érdekében, a nagyszerű íz megtartása mellett.
Az innováció összhangban áll a Nestlé jobb életminőséget és egészségesebb jövőt megteremtését célzó törekvéseivel. A társaság 2000-ben kezdte el termékei cukortartalmának folyamatos csökkentését. Elsőként arra tett nyilvános kötelezettségvállalást, hogy 2014 és 2016 között 10%-kal csökkenti több terméke cukortartalmát. Ezzel összhangban a Magyarországon is forgalmazott, gyermekeknek szánt gabonapelyhek hozzáadott cukortartalma 23%-al csökkent 2012 óta, valamint 2016-tól kapható nálunk is az új, csökkentett cukortartalmú Nesquik kakaóitalpor, melynek hozzáadott cukortartalmát több mint 50%-al csökkentették*. A Nestlé 2020-ig tett kötelezettségvállalásai részeként egyes termékei cukortartalmának további 5%-kal történő csökkentését vállalta.