Gyakorlatilag pár hónap alatt a feje tetejére állt a világ Koletán Gergellyel, a ChiliYard alapító-tulajdonosával, miután szerepelt a Cápák között című tv műsorban. Habár Gergely üzlete sokat fejlődött, még mindig szinte csak baráti és családi segítséggel, a minőségből nem engedve, manufakturális keretek között készíti a chili szószokat, amik ma már nemcsak a webshopján keresztül rendelhetők meg, de az Interspar polcairól is beszerezhetők.

» Honnan ez a nagy chili-szeretet?
Az erős paprika szeretete visszanyúlik a gyerekkoromig. A családomban nagy szokása volt a csípős paprikának, ami akkoriban persze még nem chilipaprika volt, de én már gyermekkoromban is ugyanazt a mennyiséget tettem belőle a húslevesbe és pörköltbe, mint a nagyok, így egész hamar hozzá is szoktam ehhez az ízvilághoz.
Magának a chilinek a szeretete az írországi kirándulásomra vezethető vissza. Hét éven keresztül éltem Dublinban, ahol nagyon gazdag a chili kínálat. Amikor hazaköltöztem, akkor szembesültem vele, hogy a chili itthon gyakorlatilag az Erős Pista. Természetesen vannak itthon is nagyon jó minőséget képviselő kistermelők, akik chili szósszal foglalkoznak, de azért az nem ugyanaz, hogyha az ország másik végéből kell megrendelned – abból pár napig még nem lesz vacsora. Eldöntöttem, hogy megpróbálkozom a készítésével. Vettem magamnak pár növényt, hogy paprikát termesszek és saját szószokat állítsak elő. Először csak lemásoltam az általam szeretett ízeket, majd elkezdtem a dolgot tovább gondolni.

» Mi történt a Cápák között műsorban való szereplése után?
A Cápák közöttben való szereplésem a feje tetejére állította az életemet és ezt a lehető legpozitívabban értem. Olyan ereje van ennek a műsornak és magának a tv-nek, amit én gondolni sem mertem. Este fél 11 körül ért véget a műsor, és még aznap éjszaka több mint 16 ezer ember látogatott el a weboldalamra, ami egyébként majdnem az egész előző éves látogatószámmal egyezett meg. Mindez pedig másfél óra alatt történt! Le is fagyott a weblap… Rengeteg rendelés is érkezett, mellette pedig a social médián rengeteg gratulációt, jó szót kaptam. Elmondhatatlanul jó érzés volt! Annyi energiát adott, hogy még mindig tudok ebből táplálkozni.

» Nem bánkódott amiatt, hogy nem talált befektetőt?
Világ életemben úgy hittem, hogy semmi sincs véletlenül. Ez sem. Lehet, hogy ennek így kellett lennie, így is nagyon sokat nyertem vele. Lényegében a magam ura maradtam az ötleteimmel, bár biztos, hogy nagyon sokat tudtak volna segíteni a cápák, de egy pillanatig sem vagyok emiatt csalódott. Rengeteg tanácsot, hasznos információt adtak nekem ott a műsorban és a forgatáson is, és nagyon sokat meg is fogadtam, fel is használtam belőlük. Egy ilyen műsornak a reklámértéke megfizethetetlen egy olyan kis vállalkozónak, mint amilyen én vagyok, vagy voltam abban a pillanatban, amikor a képernyőre kerültem. Nagyon hálás vagyok ennek a lehetőségnek, mert nagyon pozitívan befolyásolta a ChiliYard egész fejlődését.

» Viszont így sem távozott a műsorból üres kézzel.
Az én adásomból én lettem a Telekom digitálisan tettre kész díjazottja, illetve az évad végén a Telekom fődíját is nekem ítélték. A Spar Hungaricool versenyében pedig én lettem az egyik nyertes a hét közül. Ennek köszönhetően az ország összes Intersparjának a polcain ott lehetnek a termékeim, amik szerencsére nagyon jól is fogynak.

» Milyen az együttműködés a Sparral?
Egy nagyon komoly és nagyon alapos mentorprogramban készítettek fel arra, hogy egyáltalán hogyan is működik egy multiba való beszállítás. A–Z-ig mindent megtanítottak, amit tudnom kell, a minőségügytől kezdve a logisztikán át a jogi részekig minden téren útmutatást kaptam. A termékeim kiemelve, a polcvégeken kaptak helyet, úgyhogy kívánni sem tudtam volna jobbat. Az Interspar akkora piac, amit csak álmaimban tudtam elképzelni, hogy egyszer valamikor majd bekerülhetek egy ilyen helyre.

»  …és mekkora kereslet van a termékeire az Intersparban?
A Sparnak nem volt hasonló chili terméke, így nem is nagyon tudták mire számítsanak. Azt mondták, hogy az első megrendelés nagyon pesszimista számítások szerint is erre az évre elég lesz. Azóta viszont már többször is szállítottam, úgyhogy jók a visszajelzések. Nagy álmom volt, hogy meg tudjam mutatni a kislányomnak, hogy egy üzlet polcain ott vannak Apa termékei, hogy büszke lehessen rám - és ez végre valóra vált!

» Mi változott a műsor és az Inter­sparba való bekerülés óta?
Mielőtt bekerültem a Cápák közöttbe, a nagy leveses fazékban főztem a chili szószt egy kis indukciós tűzhelyen a saját konyhámban. Majd egy-két hónapon belül már egy élelmiszer-feldolgozó üzemben voltam HACCP és Nébih engedélyekkel és rozsdamentes felszereléssel. Viszont ez is csak egy kis, huszonpár négyzetméteres üzem volt, amit most már kinőttem. Pár hét ­múlva el fog készülni a saját tulajdonomba lévő 80 ­nm-es üzemem, úgyhogy gőzerővel azon vagyok, hogy ezt a volument tartani és növeli tudjam.
De a lényegen, az elkészítés módján nem szeretnék változtatni. Nem szeretnék egy olyan terméket kiadni kezeim közül, ami futószalagon készül, aminek a végén ott van valami, amit soha senki nem kóstolt meg. Nekem benne vannak a receptekben, hogy mikor, melyik pillanatban kell megkóstolni a szószokat, hogy mindig ugyanolyan legyen az ízük. Nagyon odafigyelek arra is, hogy mindig ugyanattól a beszállítótól, ugyanolyan fekete borsot szerezzek, mert az is tudja befolyásolni az ízt. Szerintem az ilyen részletekben bújik meg az ördög.

» Annyit beszéltünk a chili szószokról, meséljen róluk!
Abszolút saját recept szerint készítem őket. Különféle ételekhez, húsokhoz szerettem volna úgy társítani az ízeket, hogy az ételek jelentős részét lefedje. Nagyon fontos az alapanyag, hogy miből készítem. Természetesen minden egyes ­chili saját termesztés, amik idén kb. 7000 tőn teremnek. A többi hozzávaló közül a paradicsom egy része is saját, a hagymát is családon belülről kapom. Addig, ameddig a készlet bírja, saját alapanyagokat használok. Arra is elkezdtem odafigyelni, hogy a hozzáadott fűszereket is itthoni termelőktől vásároljam, nemcsak azért, hogy én is támogassam a magyar termelőket, hanem hogy tényleg hazai alapanyagokból készült, ízig-vérig magyar terméket készíthessek.

» Melyik termékére a legbüszkébb?
Az én személyes kedvencem az Áfonya – Habanero csípős szósz, mert nagy ­áfonya rajongó vagyok. Egy egész combos chili­vel készítem, de majdnem 50%-a tiszta gyümölcs. Becsapós szósznak is szoktam hívni, mert amikor megkóstolja az ember, olyan, mintha nagymama áfonyalekvárja lenne, aztán megérkezik a chili és a következő gondolata már az, hogy: Úristen! Mit tett bele a nagymama?
A büszkeségem pedig a Füstös – Egri Bikavéres pikáns szósz. Valószínűleg azért, mert hazahúz a szívem. Mindig fel szerettem volna használni valami helyi specialitást, ami visszaköszönhet a szószaimban, és a méltán híres Egri Bikavérnél jobbat nem is találhattam volna. Ez nem olyan csípős, hanem az éppen pikáns, különleges ízvilágú kategória, és a Sparnal is ez az egyik legjobban keresett termékem.

» Mik a további tervei?
Hogyha végre már túl tudnánk lendülni a Covidon, akkor szeretnék jobban visszatérni a rendezvényekre, fesztiválokra és piacokra, hogy személyesen tudjak találkozni a vevőkkel.
Nem feltétlenül szeretnék bekerülni még több hálózatba, a Sparral szeret­ném megőrizni ezt a jó kapcsolatot, mert maximálisan elégedett vagyok velük, és egy nagyon jó csapatot ismertem meg bennük. Viszont szeretnék egy kicsit túlnyúlni a határainkon, hogy külföldön is megismerhessék az ízein­ket. Ez az export-kapcsolat valószínűleg egy-két héten belül Szlovákiával el is fog kezdődni, aztán remélem tovább tudunk majd fejlődni, nagyobbra tudunk nőni!

» Új ízekre is számíthatunk a közeljövőben?
A téli időszakra készülök egy pár újdonsággal. Az egyik egy salsa szósz lesz és szeretném megvalósítani a régi nagy álmom is, ami egy jalapenós cheddáros sajtszósz. De nem ám olyat, amiben E-betűs összetevők vannak szinte végig, majd utána némi tartalom, hanem egy egészségesebb és finomabb verziót. Karácsonyra pedig egy meglepetés termékkel készülök, a karácsonyi ízvilágot szeretném becsempészni a chili szószba. Ezekkel a termékekkel szeretném még idén bővíteni a palettát.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2021. szeptemberi szám)