Hírek
Tipográfia

A magyar ásványvízpiac 2018 I. félévében 7,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten a Nielsen felmérése* szerint, az értékesített darabszámot tekintve.

Június végéig az összesen eladott ásványvíz Magyarországon 553 millió liter volt, ami 371,6 millió palackot jelent. A piackutató legfrissebb adataiból az is kiderül, hogy a Magyarvíz Kft. által forgalmazott Primaverából a piaci átlag közel duplájával (14,8 százalékkal), a Mizse ásványvízből pedig 10,4 százalékkal fogyott több az idei első hat hónapban a darabeladást tekintve, mint tavaly ilyenkor. Ehhez a gyártó elemzése szerint hozzájárult a korán indult óriási meleg, az ágazat átmeneti ásványvízhiánya (amire a cég minden évben előtermeléssel felkészül), és a saját fejlesztésű robocop „kocka” palackjainak sikeres bevezetése.

A forró nyári hónapokat a Magyarvíz Kft. évek óta jelentős volumen-készletezéssel várja, amivel át tudja hidalni a piac – sokszor kritikus – ásványvízhiányát, extrakeresletét. Ennek is köszönhető, hogy a cég idén két hónap alatt (május-június) több ásványvizet értékesített, mint például kilenc-tíz évvel ezelőtt, egy teljes esztendő során. „Az idei első félévben majd négymillió palackkal több ásványvíz fogyott, mint 2012-ben, összesen. Egyre tikkasztóbbak a nyarak, az emberek egyre egészségtudatosabbak. Ez abból is látszik, hogy a 2017-2018-as júniusi forgalmakat nézve a Mizse közel húsz, a Primavera ásványvizünk hatvan százalékkal teljesített jobban az idén” – tette hozzá Balog Zoltán kereskedelmi igazgató.
„Komfortos” fogyasztóvá vál(t)unk, a kényelmi termékeket keressük, azon belül is a trendi és praktikus megoldásokat. Ennek jegyében a műanyagfelhasználás és környezetterhelés csökkentését célozza meg a Magyarvíz Kft. a saját fejlesztésű formabontó robocop, hasáb alakú palackokkal is, amelyek mára közkedveltté váltak, elődjeiknél kisebb súlyuk, környezetkímélőbb és egyedi kivitelük miatt. A Mizse, Primavera és Zafír ásványvizek 1,5 és 2 literes, szénsavmentes változatai kerülnek ezekbe a szuperkönnyű (20-25 gr) négyszögletes palackokba, amelyek „okos”, kisebb kupakot is kaptak. A környezet védelmét szem előtt tartó társaság lajosmizsei üzemében a PET palackok közel 15 százaléka újrafelhasznált alapanyagból készül. Az épületekre szerelt napelem-rendszerekkel zöldenergiát termelnek; ennek kiaknázásával a CO2-kibocsátást mára közel harmadával csökkentették, energiafelhasználásuk pedig 13 százalékkal kevesebb a gyártás során.


A Magyarvíz Kft. adatai szerint brand termékei közül a tavasztól új külsőt öltő Primavera és a zászlóshajó Mizse volumene jelentősen bővült, a társaság első féléves forgalomnövekedése így összesen 16 százalék volt, 2017. első félévhez mérten. A tavalyi éves összforgalomhoz képest a cég ez év végére 15-16 százalékos növekedést prognosztizál, ami 30 millió palacknál is magasabb többleteladást jelent az elmúlt évhez képest.

hírlevél feliratkozás

newsletter

Hipermarketek