A Wiesbauer-Dunahús, mint a hazai ágazat neves gyártóüzeme, elsőként kínál a magyar piacon négyféle gondosan kiválasztott felvágottal két új különleges tál válogatást „Családi  Felvágott Tál“ és „Túra Tál“  néven. Ez biztosítja a legnagyobb változatosságot, amely minden többszemélyes háztartásnak és igényes ízlésnek megfelel.

A „Családi Felvágott tál” egy klasszikus válogatás, amelyben négyféle, a magyar fogyasztók körében rendkívül kedvelt klasszikus felvágott válogatást előre szeletelve csomagoltak.

Többek között a „Zala felvágottat”, mely egy igazi klasszikus a maga lágy bors-fokhagyma fűszerezésével és a nagyméretű sonkahús mozaikkal a metszéslapján.

„Soproni felvágottuk” egy speciális, kellemesen borsos fűszerkeverékkel készül, és az oly kedvelt „Olasz felvágott” a maga jellegzetes szerecsendió és koriander által adott karakterességével szintén helyet kapott a válogatásban.

Mint mindig, utóbbi két termékük esetében is nagy hangsúlyt fektettek a megjelenésre, ahol a gondosan válogatott hús és szalonna adja a klasszikus szemcsézettségű, mozaikos metszéslapot.

Végül, de nem utolsósorban fogyasztóik kedvence a „Borjú párizsi” elengedhetetlen része a felvágott válogatásuknak, hogy mindenki megtalálja a számára legkedveltebb ízeket egy közös étkezésnél.