Míg a melegebb időszakokban frissítő jégkockákért és édes fagylaltkölteményekért nyúlunk leggyakrabban a mélyhűtőbe, úgy télen ezt felváltják a boltok polcairól
eltűnő zöldségek és gyümölcsök fagyasztott verziói. A fogyasztók ilyenkor sem szívesen válnak meg az általuk kedvelt terményektől, ezért leggyakrabban fagyasztott formában jutnak hozzá a vágyott termésekhez.

Több gyorsfagyasztott zöldséget eszünk, mint gyümölcsöt
Dr. Losó Adrienn, a Mirelite Mirsa Zrt. igazgatója a fagyasztott gyümölcsök kapcsán elmondta, hogy a friss termények szezonalitását nagyon jól képes kiegészíteni a szóban forgó termékkör, hiszen ilyen módon a fagyasztott gyümölcsökből egész évben ugyanazt a megszokott minőséget kapja a fogyasztó, ellenben azzal, amikor egy-egy gyümölcs szezonidőszakában rövid idő áll csak rendelkezésre a beszerzésre.
A fagyasztott gyümölcsök között a legnépszerűbb itthon a magozott meggy, a felezett szilva, a málna, aminek oka, hogy a magyar fogyasztó, különféle piték, sütemények elkészítésénél előszeretettel helyezi előtérbe a meggyes illetve a szilvás termékeket. Mindemellett népszerűek a különböző gyümölcskeverékek is, kiemelten az erdei gyümölcs keverékek, melyek különböző bogyós gyümölcsöket tartalmaznak.
A szakembertől megtudtuk, hogy Magyarországon egyértelműen nagyobb a fagyasztott zöldségek piaca a fagyasztott gyümölcsnél, hiszen jóval szélesebb a termékpaletta és jócskán nagyobb a felhasználhatósági köre is ezeknek a termékeknek, mint a gyümölcsöknek. A cégigazgató szerint a legnagyobb előnye a fagyasztott zöldségeknek – a gyors és egyszerű, azonnali felhasználhatóságuk mellett – a kiemelkedően magas vitamin-, és beltartalmi értékekben rejlik.
„Mivel a gyorsfagyasztott zöldségek feldolgozása a lehető legrövidebb idő, vagyis néhány óra alatt megtörténik, ennek következtében a lehető legtöbb vitamin és beltartalmi érték megmarad a zöldségekben” – ismertette az eljárást.
A fagyasztott zöldségek sikerességét Gál Kinga, a Maresi Foodbroker Kft. junior brand managere is a fagyasztási eljáráshoz köti: „a gyorsfagyasztásnak köszönhetően a zöldségek teljes mértékben megtartják ásványi anyag és vitamin tartalmukat, ami által a friss zöldségekkel egyenértékűek maradnak, viszont sokkal kényelmesebb az elkészítésük, hiszen nem termelődik konyhai hulladék a tisztítás következtében. Mindemellett az Iglo termékek konyhakészek, ezáltal idő és energia takarítható meg az ételek elkészítése során” – fejtette ki a Kft. munkatársa.
Fülöp Csilla, az Agrosprint Zrt. innovation & marketing & PR managere is kiegészítette a kérdéskört, a többiekhez hasonló­an ismertette, hogy a termények betakarítás után néhány órán belül feldolgozásra kerülnek.
„Gőzzel főzzük a termékeket, majd sokkolva fagyasztjuk; a gyorsfagyasztás során -40°C-ra hűtjük le a termékeket, miközben a szabad víztartalmuk apró kristályokban kifagy. A sokkoló fagyasztással feldolgozott termékek tápanyag- és vitaminvesztesége minimálisnak mondható – erősítette meg a szegmens képviselőinek megállapítását a PR szakember.
Maksi Gabriella, a Bonduelle Central Europe Kft. brand & trademarketing managere ahhoz köti még a kategória sikerességét, hogy a mirelit zöldségek tápanyagtartalmuk mellett természetes állagukat is megőrzik, illetve sokáig el is tarthatók. „Egész évben elérhetőek, könnyen és sokszínűen felhasználhatók, ráadásul ár-érték arány szempontjából is kiváló választásnak bizonyulnak. A költséghatékonyságuk mellett az időhatékony mivoltuk sem elhanyagolható: hála a különböző zöldségmixeknek, rengeteg időt spórolhatunk meg azzal, hogy nem kell összeválogatnunk az egyes összetevőket” – fejtette ki a Bonduelle munkatársa.

Továbbra is népszerűek a mono termékek, de erősödnek a keverékek
„Magyarországon drasztikusan alacsony azoknak a száma, akik napi rendszerességgel fogyasztanak zöldséget, az Eurostat adatai alapján utolsó helyen állunk az EU tagállamai közül. A szeptemberi, MDOSZ segítségével összeállított reprezentatív kutatásunk alapján pedig az is kiderült, hogy fagyasztott zöldséget a lakosság mindössze 4%-a fogyaszt napi szinten, legtöbben (43%) hetente vagy csupán havonta (33%) teszik ezt. A hazai lakosság közel fele (43%-a) arra törekszik, hogy olyan élelmiszereket vásároljon, amelyeket gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni. A fagyasztott zöldségeknek ez az egyik legnagyobb előnye, így ez a tényező kiemelt szerepet játszik a döntéshozási folyamatokban vásárláskor. A jó ár-érték arány kiemelten fontos fogyasztói elvárásnak tekinthető.
A minőség és megbízhatóság mellett az egészségtudatos életmódot folytatók nagy fókuszt helyeznek arra, hogy mesterséges adalékanyagoktól mentes termékeket fogyasszanak” – ismertette az adatokat és tapasztalatait a Bonduelle marketingese. A szakember elmondta, hogy a Bonduelle kiemelt célja, hogy minél újszerűbb, izgalmasabb és sokszínűbb termékpalettát mutasson fel a fogyasztóknak, ezzel is népszerűsítve a zöldségfogyasztást, ami jelenleg – mint olvashattuk – drasztikusan alacsony szinten van Magyarországon az európai átlaghoz képest.
Legújabb termékinnovációjuk a Bonduelle Cereali termékcsalád, amely a zöldségek mellett ideális arányban tartalmaz cereáliát is: például árpát vagy hajdinát, ezáltal pedig készételként vagy köretként is fogyaszthatók. Tetszés szerint lehet ízesíteni, a hagyományos, vagy a különlegesebb ízvilágot kedvelők saját ízlésük szerint tudják elkészíteni, fűszerezni. Kényelmes, könnyű, gyors a felhasználása, nem kell a zöldségeket hámozni, darabolni, pár perc alatt elkészíthetők. Sütőtök és hajdina, illetve zöldbab és tönkölybúza variánsban találhatók meg az üzletek polcain.
Maksi Gabriella úgy tartja, folyamatosan nő az egészséges életmód iránti igény a lakosság körében, így az egészséges táplálkozás is nagyobb hangsúlyt kap a mindennapokban. A Bonduelle felmérése alapján ugyan nem a környezettudatosság van legnagyobb hatással az élelmiszerválasztásunkra, de ennek szerepe vélhetően erősödni fog a közeljövőben. A fogyasztói igények és trendek nagymértékben befolyásolják a gyorsfagyasztott termékek innovációit is; a márka ezért kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az izgalmas, új ízek bevezetésével folyamatosan fenntartsa a fogyasztói érdeklődést.
Az innovációk mellett viszont fontos megemlíteni, hogy a brand legnépszerűbb terméke évek óta a borsó, ami mellett a brokkoli és a különféle zöldségmixek vezetik a piacot, általában az 1 kg-os kiszereléseikből fogy a legtöbb a boltokban.


Dr. Losó Adrienn elárulta, hogy a kereskedelmi számok alapján elmondható, hogy évről évre növekszik az egy évre jutó gyorsfagyasztott termékek fogyasztása, hiszen a vásárlók tisztában vannak vele, hogy ha gyorsan, rövid idő alatt szeretnének egészséges ételt viszontlátni a tányérjukon, akkor a lehető legjobb választás, ha fagyasztott zöldségekért nyúlnak az üzletekben, és ezekből készítik el az ételeiket.
„A felgyorsult életünkben egyre kevesebb időt töltünk a mindennapi ételkészítéssel, ezért a praktikus megoldásokat keresik a fogyasztók, ennek köszönhetően növekvő tendenciát mutat a fagyasztott zöldségek fogyasztása, valamint a termékpaletta ennek következtében permanensen bővül. Mindig vannak úgynevezett szezontermékek, amelyeket egyrészt a média is népszerűsít, másrészt vannak olyan termékek, melyek a táplálkozás tudományos értékei miatt is jobban előtérbe kerülhetnek. Az utóbbi időszak egyik ilyen népszerű slágerterméke az édesburgonya, melyet most már fagyasztott formában is lehet kapni.” – részletezte meglátásait a cégvezető.

Gál Kinga úgy tartja, a fogyasztók számára emellett a legfontosabb a magas, megbízható minőség folyamatos fenntartása: „a fogyasztók a fagyasztott zöldségek vásárlásakor elvárják, hogy a friss zöldségekkel azonos ízélményt kapják, miközben azok könnyen tárolhatók és elkészíthetők. Mindezek mellett - mivel a visszafagyasztás nem javasolt ezen termékek esetében - az évek alatt nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy kiszereléseink kövessék a jellemző felhasználási mennyiségeket.
A kiszerelésen túl a külcsín is fontos, ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük termékeink csomagolását, hogy azok az aktuális trendeknek megfelelőek legyenek” – avatott be bennünket a Maresi Foodbroker Kft. munkájába, továbbá bepillantást engedett a termékpalettába is.
„A klasszikusnak nevezhető zöldségek, mint például a zöldborsó, a sóska, a spenót, illetve a prémium zöldségkeverékek évek óta változatlanul népszerűek. Viszont a fogyasztók körében érezhető egészségtudatosság erősödésével újabb termékek megjelenésére van szükség. Az Iglo legújabb termékei, a cukkini-bulgur, a brokkoli-hajdina és a sütőtök-quinoa épp ehhez az új igényhez kíván prémium zöldségmixet kínálni”. Hozzáfűzte azt is, hogy a fagyasztott zöldségek célközönsége egyre szélesedik, már nem csupán a háziasszonyok, hanem az egészségtudatos, gyorsaságot kereső fiatalok is abszolút a célcsoport markáns képviselői.

Fülöp Csilla ismertette a GfK piackutató cég felmérésének eredményeit, miszerint az országban tízből hét háztartás vásárol fagyasztott zöldségeket, évente átlagosan kéthavonta, alkalmanként közel 1 kg-ot. Még mindig a gyorsfagyasztott mono termékek fogyasztása a legnépszerűbb hazánkban, ilyen többek közt a zöldborsó is, de a vásárlók egyre inkább a több ízt tartalmazó keverékeket preferálják és vásárolják meg, szemben a mono termékekkel.
A magyar fogyasztóknál a minőség és az ár szerepe döntő a vásárlásnál; nem az olcsó termékeket keresik, hanem a jó ár-érték arány a meghatározó.
„A mai fogyasztói trendeket követve, miszerint egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészséges táplálkozás és az egészséges életmód iránti igény; jobban figyelünk a test­súlyunkra, az ún. „green label” termékek kerülnek előtérbe a fogyasztói vásárlásoknál. Ebből adódóan a termékinnovációk jelentősége kiemelt szereppel bír a fagyasztott zöldségek-gyümölcsök piacán. A termékek maguk a vegetáriánus, valamint a vegan étrend “támogatói”, továbbá a termékek elkészítése a mai fogyasztói trendeket követik, hiszen pár perc alatt elkészíthetők, valamint a tápanyag-és vitamintartalmukat hangsúlyozva magas hozzáadott értékkel bírnak” – fejtette ki az innovációk kapcsán, de megerősítette, hogy a slágertermékek még mindig a zöldborsó, a zöldbab, és a franciasaláta keverék.

Kezd eltűnni a szezonalitás
„A fagyasztott zöldségek szezonalitása az utóbbi időben nem igazán jelentkezik, hiszen a friss piacon megjelenő szezonzöldségek ára az utóbbi időben olyan drasztikus mértékben emelkedett, hogy a fogyasztó inkább csak alkalmanként vásárolja meg a friss szezonzöldséget, a mindennapi ételkészítés során kedvezőbb a fagyasztott zöldség választása” – vázolta gondolatait Dr. Losó Adrienn, a Mirelite Mirsa Zrt. igazgatója.
Gál Kinga ennek ellenére továbbra is elsősorban az év azon szakaszaiban határozza meg a csúcsidőszakot, mikor a friss zöldségek egyáltalán nem elérhetők, illetve hozzátette, hogy az elmúlt években megfigyelhető, hogy a nyári szezonban is egyre keresettebbek elsősorban a zöldségmixek, melyekből könnyen készíthető saláta, vagy amelyek egy adott ételhez kifejezetten jól illeszkedő köretnek számítanak, mint például az Iglo Steakmix.
Fülöp Csilla, az Agrosprint marketingese is leginkább tavasszal, a március végi, illetve áprilisi időszakban, valamint a tél beköszöntével véli felfedezni az élénkebb keresletet a fagyaszott zöldségek kategóriája iránt.
Maksi Gabriella - mikor a szezonalitásról kérdeztük - az elmúlt évek tapasztalatai alapján a még mindig a novembertől januárig tartó időszakot emelte ki, ebben az időszakban vásároljuk a legtöbb fagyasztott zöldséget, ami nem meglepő, voltaképp a mirelit termékeknek köszönhetően a leghidegebb hónapokban is élvezhetjük a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, finom ízeket. Szerinte nyáron az értékesítés kismértékben visszaesik, az ősz beköszöntével azonban ismét fellendül a vásárlási kedv a fagyasztott zöldségek piacán.

Hangsúlyos az időjárás
A szakemberek egyhangú véleményt formáltak azzal kapcsolatban, hogy az időjárás változása jelentős mértékkel befolyásolja a termékek árát: „Lévén, hogy agrártermékekről beszélünk, az időjárás és a környezeti változás igen kiemelten befolyásolják az aktuális zöldségtermés átlagokat, hiszen egy kedvezőtlen időjárás miatt könnyen lehet olyan jelentős terméskiesés, ami a nyersanyag árak emelkedését, illetve ennek következtében a fogyasztói árak emelkedését is előidézik” – nyilatkozta Dr. Losó Adrienn.
Gál Kinga úgy fogalmazott, mivel egész évben céljuk a folyamatos magas minőség fenntartása, befolyásoló tényező lehet az esőzés hiánya is, amit öntözéssel kell pótolni – többek közt ez is plusz költségként merülhet fel.
Fülöp Csilla szerint a 2019-es időjárás Európa-szerte nem kedvezett a zöldség-előállító szektornak, illetve több zöldségtermékre igen negatív hatással volt. Mindez a jövő évet tekintve erősödő keresleti piacot generálhat; a termékek árai értékesítési szempontból kedvezően alakulhatnak” - láttatta a helyzetet az Agrosprint innovációs munkatársa.

 

(TERMÉKMIX magazin – 2019. decemberi szám)