A dm termékpályázatot írt ki dmStart! néven. A pályázat célja, hogy felkarolja az újonnan induló magyar vállalkozásokat, és még több izgalmas, innovatív, fenntartható terméket kínáljon polcain a vásárlóknak.

A pályázat eredményeként 2019. májusától fokozatosan 14 hazai vállalat termékei válnak elérhetővé a drogériában. A termékek bevezetése folyamatos, legtöbbjük már elérhető a dm üzletekben és az online shopban is. A márkák a www.dm.hu/dmstart oldalon részletesen is bemutatkoznak.

A felhívásra 2019. január végéig lehetett jelentkezni. A cégek három termékkategóriában pályázhattak: bio és konvencionális élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási-vegyi áru. Összesen 83 pályázat érkezett. A pályázat két fordulóból állt: a benyújtott anyagokat szakmai zsűri bírálta el, majd az általuk kiválasztott cégeknek lehetőségük volt egy személyes találkozón is bemutatni termékeiket. Az elbírálásnál figyelembe vették a termék innovatív jellegét, a dm-vásárlók igényeit, a termékek piacképességét és a fenntarthatósági szempontokat. 

A dmStart! pályázaton nyertes termékek egy része olyan innovatív technológiával készül, amely során nem, vagy kisebb mértékben szennyezik Földünket, mint a hagyományos eljárással készült társaik.  Több termék csomagolása újrahasznosított anyagból készült, vagy visszavezethető a gazdasági körforgásba. De olyan cég is díjazást kapott, ahol, magát a terméket állítják elő újrahasznosított anyagból. A kozmetikai termékek magas minőségű természetes alapanyagokból, többnyire kézzel készített technológiával készülnek. A nyertes vállalatok kivétel nélkül hazai vállalkozások, így a szállítás során sem kerül annyi káros anyag a levegőbe.

„A dmStart! pályázatot Magyarországon először írtuk ki. Fontos tapasztalatokkal gazdagodtunk. Örömmel és büszkén látjuk, hogy mennyi kreativitás és innováció van a magyar szakemberekben, termékekben, gyártási technológiákban. Készséggel adunk teret ezeknek az újdonságoknak, hogy minél szélesebb körben elterjedhessenek, és együtt dolgozva egy fenntarthatóbb környezetet teremthessünk magunk körül a gyermekeink számára” - nyilatkozta a pályázat tapasztalatiról Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere.

A drogéria mindig is kiemelten foglalkozott az egészséges táplálkozással, és folyamatosan bővítette termékkínálatát. A dmStart! pályázaton hat hazai vállalkozás termékei is pozitív elbírálást kaptak bio és konvencionális élelmiszerek kategóriában. Az utóbbi évtizedekben folyamatosan nőtt a különböző ételintoleranciával, illetve ételallergiával élők száma. A legtöbben a laktózra vagy a gluténra érzékenyek, nekik nagy segítséget jelent, hogy egyre több olyan termék jelenik meg a polcokon, amely speciális összetétele miatt kockázatmentes segítséget nyújt a változatos táplálkozáshoz.

„A termékek folyamatosan kerülnek ki az üzletek polcaira és az online shopba. A pályázaton nyertes élelmiszereket már május eleje óta árusítjuk. A vásárlók nagyon pozitívan fogadták a termékeket, és az eladási adatok is megerősítenek bennünket abban, hogy jó döntéseket hoztunk. Vásárlóink igénylik, és szeretik ezeket a hazai egészséges termékeket.” – tette hozzá a menedzser.