Tovább emelkedtek az élelmiszerárak a nemzetközi piacokon, leginkább a tejtermékek, a gabona- és húsfélék drágulása miatt - közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az MTI-vel csütörtökön. 

    A FAO élelmiszerár-indexe, amely az öt legfontosabb termékcsoport árváltozását követi, júniusban 1,4 százalékkal emelkedett májushoz képest és 7 százalékkal magasabban állt az egy évvel korábbinál.
    A tejtermékek drágultak a legjobban, májushoz képest 8,3 százalékkal, egy év alatt pedig 51,5 százalékkal. A gabonafélék ára 4,2 százalékkal emelkedett májushoz képest, mert megugrott a magas fehérjetartalmú búza ára a rossz amerikai terménykilátások miatt, azonban még így is mintegy 1,7 százalékkal olcsóbbak a gabonafélék, mint egy évvel korábban. 
    A húsfélék ára az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal, egy év alatt pedig 9,5 százalékkal emelkedett júniusban. A növényi olajok ára 4 százalékkal csökkent májushoz képest, azonban tavalyhoz képest stagnált. A cukor ára májushoz képest 13,4 százalékkal, az elmúlt egy év alatt pedig csaknem 40 százalékkal esett.
    A teljes globális gabonatermés a FAO szerint 2593 millió tonna lesz az idén, 0,6 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A raktáron lévő gabona mennyisége azonban tovább nő, elérheti akár a 704 millió tonnát is, ami új rekordot jelentene - állítják a szakértők.

 

mti