Az elkövetkezendő hónapokban a Tesco újabb lépéseket tesz a vásárlók még hatékonyabb kiszolgálása érdekében, amelynek keretében egyes áruházakban változik a pékség és a frissáru pultok működése, illetve új pozíciók kerülnek létrehozásra és csökken a kereskedelmi területen dolgozó vezetők száma.

A Tesco tájékoztatta kollégáit az őket érintő változásokról, valamint megkezdte velük az egyeztetést azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb kolléga a Tescón belül folytassa karrierjét.

A Tesco tájékoztatta munkatársait arról, hogyan módosul a boltok működése a vásárlók még hatékonyabb kiszolgálása érdekében.

  A bejelentett változások az alábbiak:
- A kiskereskedelmi trendekkel és a korábbi sikeres tapasztalatokkal összhangban újabb áruházak állnak át félkész termékek sütésére a helyben, belső pékségben gyártott termékek helyett, egyes frissáru pultokat pedig a jövőben külső partner fog üzemeltetni. Ezekre a lépésekre a változó vásárlói szokások és kollégák leterheltségének csökkentése miatt van szükség.
- Egységes lesz az éjszakai vezetői struktúra, hogy közép-európai szinten mindenhol azonos elvek alapján történjen a munkaszervezés. Minden nappali töltésű áruházban megszűnik az Éjszakai specialista munkakör, ám ezzel egy időben létrejön a nappali Szárazáru specialista pozíció.
- A munkafolyamatoknak megfelelően az áruházlánc felülvizsgálta, és két tucat áruházában (a Tesco 206 áruházat üzemeltet Magyarországon) csökkenti a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát.

„A Tesco a mai napon újabb működésbeli változásokat jelentett be a vásárlók hatékonyabb kiszolgálása és működése egyszerűbbé tétele érdekében. Az elmúlt hetekben már tájékoztattuk kollégáinkat néhány őket érintő változásról, melyekre pozitív visszajelzések érkeztek. A Vevőszolgálati specialista munkakör bevezetését követően például csaknem az összes érintett kolléga elfogadta a neki felajánlott új pozíciót. A Tesco célja továbbra is az, hogy a ma bejelentett változások következtében minél kevesebb kollégának kelljen elhagynia a vállalatot” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs igazgatója.

 A fenti változásokról az áruházlánc tájékoztatta a szakszervezeteket és megkezdte velük a konzultációs időszakot.