www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Henkel támogatás a Gesztenyéskert Óvodának

Ötszázezer forint értékű adománnyal támogatta a Henkel Magyarország Kft. a főváros XI. kerületében működő Gesztenyéskert Óvodát.

Az újbudai intézmény, a Henkel Smile (Henkel Mosoly) program keretében felajánlott összeget olyan berendezések vásárlására fordította, amelyek a gyermekek játékos időtöltését segítik. Az adományból a vezetőség többek között egy játszó galériát épített fel az egyik kiscsoportnak, hogy a gyerekek még inkább a koruknak megfelelő környezetben tölthessék idejüket. A csoport emellett új polcokat és dekorációs kellékeket is kapott a terembe. A Gesztenyéskert Óvodának nyújtott támogatásról az Újbudai Önkormányzat döntött, miután a Henkel felajánlotta társadalmi célra a félmilliós összeget a kerületnek.

A Gesztenyéskert Óvoda küldetésének tekinti, hogy az intézmény kis lakóit elfogadásra tanítsa és szeretetteljes környezetben foglalkoztassa, míg a szüleik dolgoznak. Komplex esztétikai nevelési programjuk keretében fejlesztik a gyermekek szépérzékét. A művészeti értékeket és hagyományokat játékon keresztül adják tovább a kicsiknek, hiszen ez az óvodások igazi létformája. Az intézményben összesen 198 gyermek 7 csoportban tölti napjait. Az adomány a Katica Csoportba került, ahol 28, 3-4 év közötti gyermeknek szerez majd boldog pillanatokat.

A Henkel Magyarország Kft., társadalmilag felelős vállalatként, a Henkel Smile programján keresztül rendszeresen támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulnak a társadalom pozitív irányú fejlődéséhez. A vállalat különösen fontosnak tartja a telephelyein működő intézmények segítését, ezért tavaly januárban Újbudán defibrillátor készüléket adományozott a lágymányosi Spari Kajak-Kenu Egyesületnek; szeptemberben, az iskolakezdés alkalmával, új bútorokat vásárolt a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolának, valamint az elmúlt években tematikus iskolaprogramokon keresztül többször támogatta a körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskolát.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!