www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Henkel-Léghajó program

A Henkel Magyarország Kft. a Léghajó Programmal együttműködve országos eseménysorozatot indított. A társadalmi célú támogatás, melynek összege 2 millió forint, Budapest és 9 megye – köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megye –, megközelítőleg 150 óvodájának nyújt lehetőséget arra, hogy pedagógusaik átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket kaphassanak a hirtelen kialakuló gyermekbetegségekről és az életet veszélyeztető balesetekről, valamint azok kezelési módjáról.

A Henkel Magyarország országos programjának célja, hogy az elsősegélynyújtó kurzusokon résztvevő óvónők olyan használható elméleti és gyakorlati tudásra tegyenek szert, amelyek segítségével határozottan és képzetten tudnak cselekedni veszélyhelyzet esetén. Az eseménysorozat keretében a Léghajó Program szakemberei – a vészhelyzeteket gyakorlatban is ismerő, évtizedes gyakorlattal rendelkező orvosok, diplomás nővérek – oktatnak az óvodásoknál előforduló leggyakoribb vészhelyzetekről, betegségekről és azok kezelési módjáról.

A Budapesten és 9 megyében megvalósuló program, melynek támogatási összege 2 millió forint, közel 150 óvoda pedagógusának ad lehetőséget gyermek elsősegélynyújtó ismeretek elsajátítására. A megyék kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy a képzések olyan helyre jussanak el, ahol erre a legnagyobb szükség van. A Henkel egy-egy kurzust azoknak a településeknek is felajánl, ahol a vállalat Magyarországon működik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két tanfolyam megtartását tette lehetővé a vállalat, melyekre június 2-án, csütörtökön és június 6-án, hétfőn került sor. A kurzusokon összesen 30 óvónő vett részt Miskolc, Sátoraljaújhely, Károlyfalva és Széphalom 18 óvodájából , ahova összesen 2825 gyermek jár. A képzésen részt vevő intézményeket a megadott szempontok alapján a Miskolci Önkormányzat és a Sátoraljaújhelyi Önkormányzat jelölte ki. A tanfolyamon részt vevő óvodák megkapták a Léghajó Program védjegyének számító matricát is, amely a szülők számára ad jelzés arra, hogy az intézményben elsősegélynyújtásból is felkészült óvónők dolgoznak.

A Henkel Magyarország, társadalmilag felelős vállalatként, a Henkel Smile (Henkel Mosoly) programján keresztül rendszeresen támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulnak a társadalom fejlődéséhez. A vállalat tavaly például hordozható defibrillátor készülékeket adományozott több, a telephelyei vonzáskörzetében működő intézmény számára.

Kapcsolódó cikkeink

Nemzetközi hírnevet kínál a Henkel CEE művészeti díja | Rekordszintű eredmények a Henkelnél | Carsten Knobel lesz a Henkel új pénzügyi igazgatója | Henkel: A legjobb gyár | Nőtt a Henkel bevétele | Öt művész a Henkel Art.Award döntőjében | Erősíteni tudott a Henkel csoport | Javult a Henkel konszern hitelbesorolása | Ügyvezető váltás a Henkel Magyarországnál | Új gyártósor a Henkel körösladányi üzemében | Lezárult a Henkel innovációs versenye | Henkel - HIC nemzetközi innovációs verseny | Henkel-Elsősegélynyújtó képzések óvodák részére | A Henkel átvette a Purbond vegyesvállalatot | Újabb elismerésben részesült a Henkel | A Henkel közzétette fenntarthatósági jelentését | Alig csökkent a Henkel Magyarország árbevétele | Emelkedéssel zárta a Henkel az évet | A Henkel rekorderedményt ért el 2010-ben | Csomagolástervezési verseny a Henkelnél | Henkel: A Henkel új arculata | Henkel támogatás a Gesztenyéskert Óvodának | Lerakták a Henkel ragasztógyárának alapkövét | Henkel- Art.Award. művészeti díj 2010 | Gyárat épít a Henkel Tatabányán | Henkel-Nemzetközi verseny tehetséges fiatalok számára | Henkel: Henkel támogatás a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolának | Henkel-Új bútorok az iskolában | Javuló kilátások a Henkelnél | Tisztítószer az árvízkárosultaknak | Henkel a szupermárkák között | Már lehet nevezni a Henkel CEE művészeti díjára | A Henkel Magyarország 2009. évi eredményei | Fritz Henkel Innovációs Díj | A vártnál jobb eredmény a Henkelnél | Piacon az új Persil, és Silan változatok | Nem zár rossz évet a Henkel Magyarország Kft. | Henkel | Henkel- Elismerés a vállalat Mosó- és háztartási tisztítószerek üzletágának |

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!