Fukarkodás a céges karácsonyokon
A válság óta tartó erős visszaesés után 2011-ben is csak a szinten tartásban reménykedhetnek a cégajándékos piac résztvevői - derül ki a Promo Direkt piackutató cég felméréséből.A Promo Direkt Marketing és Piackutató Kft. már a tízedik évben készített 3.000 nagyvállalattal - a félmilliárdnál nagyobb árbevételű cégek negyedével - telefonos interjút, amelyekből kiderült, hogy míg a válság előtt a nagyobb vállalatok 35 százaléka ajándékozta meg dolgozóit, partnereit, ügyfeleit karácsonykor vagy év közben, addig 2008-ban már csak 23, az idén pedig 25 százaléka.
A közlemény szerint a nagyvállalatok negyede vásárol karácsony előtt nagyobb tételben reklámajándékot, döntően a hagyományos termékeket: 25 százalékuk italt, bort, pálinkát, 20 százalékuk irodaszereket, írószereket, nyomtatványokat, naptárakat és CD-ket. Majd messze leszakadva, 10 százalék alatt jönnek a további cikkek: az édességek, a divatáru, a trikók, a baseball sapkák, a sporteszközök, és továbbra is csak egy-két százalékuk keres egyéni, exkluzív ajándékokat.
A válság abban is érzékelhető, hogy a felmérések során 2008-ig a cégek kétharmada nem tudta még, hogy pontosan mit is fog ajándékozni, tavaly és most is már háromnegyede volt bizonytalan a válasszal. Az idén is a 100 ezer forint alatt költők egyharmados részesedése a legnagyobb, illetve a 100-500 ezer között költők aránya is 30 százalék, egynegyedük pedig nem tudta pontosan megmondani, mennyit is szánnak e célra.
2011.11.18 - Termékmix
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







