Finomítanának a dohánycégek
Nem mernek szembemenni a dohánycégek a kormány dohány-kiskereskedelmet radikálisan átalakító elképzeléseivel – derült ki a nemrég alakult Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSz) által szervezett háttérbeszélgetésen elhangzottakból.
Ehelyett a szövetség a maga részéről diplomatikusan, inkább finomhangolásnak tűnő javaslatokkal próbálja a kormány törvényjavaslatának a legkeményebb részeit életszerűvé és használhatóvá formálni, ám a DMBSz javaslatai magát a törvény alapelgondolását, a dohány-kiskereskedelem államosítását nem érintik.
Márpedig tényszerűnek tűnik – bár egzakt adatok erről még nincsenek –, hogy a dohánymonopólium miatt a dohányágazat igen jelentős forgalomcsökkenésnek néz elébe.
Mint ismeretes, a kormány nemrégiben nyújtotta be a dohánykereskedelem radikális átalakítását célul tűző törvénytervezetét. Ebben a törvényalkotók egészségvédelmi okokkal magyarázzák, hogy a törvény elfogadása esetén Magyarországon osztrák mintára csak dohányszakboltokban lehetne cigarettát kapni, így nemcsak a szórakozóhelyekről, de a nagy hipermarketekből is kiszorulna a dohány.
A javaslat szerint a jelenlegi szabadpiaci rendszer helyett a dohányárusítás jogát az állam adná ki koncesszióba, azt pályázat keretében kaphatnák meg az üzlettulajdonosok, amiért évente licencdíjat kellene fizetniük. Ugyanakkor a törvényjavaslat meglehetősen szigorú kritériumokat támaszt: 2000 lakosonként nyílhatna egy új üzlet. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 43 ezer eladóhellyel szemben 2013-tól csak 6-7 ezer helyen lehetne dohányterméket kapni.
Bár minden emberi számítás szerint a dohánycégeknél ez jelentős forgalomcsökkenést fog jelenteni, azonban a DMBSz magát az államosítási elképzelést nem kritizálja. Pontosabban: Mikola Gergely, a British American Tobacco (BAT) vállalati kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta, hogy a törvény céljaival – az abban megfogalmazott egészségvédelmi célokkal - egyetértenek, ám a jelenlegi javaslathoz képest néhány ponton módosítást javasolnak majd a törvényhozóknak.
Eddig ugyanis állításuk szerint a kormányzattól senki sem kérte ki a véleményüket, a Nol.hu külön végigkérdezte az ott lévő cégvezetőket, ám egybehangzóan állították, hogy korábban a parlament honlapjáról értesültek a törvénytervezet tartalmáról, és azóta sem keresték meg őket „hivatalos helyről”, hogy konzultáljanak.
Arról egyetlen cég, illetve a szövetség sem akart nyilatkozni, hogy összességében mekkora forgalomcsökkenéssel számolnak a törvény jelenlegi állapota alapján. A szövetség tagjai ezt azzal indokolták, hogy az ágazatot ért további szigorítások, így a vendéglátóhelyi dohányzás megtiltása, vagy a jövedéki adóemelés is komoly forgalomcsökkenést hozhat, és ezeknek a hatását nehéz lenne elválasztani az eladóhelyek megritkulásának a hatásától.
Azt viszont a DMBSZ ki tudta számolni, hogy a jelenlegi jövedéki adó, illetve az áfanövekedés összességében 20 százalékkal emelheti meg a dohánytermékek árát – már amennyiben a gyártók az összes adóváltozást áthárítják a vásárlóra. (Ami cseppet sem biztos a tavaly nyáron kirobbant, 2004-es árháborúhoz hasonló kemény árverseny láttán.)
Bár az államosítás nyomán a forgalomcsökkenésről nem tudnak nyilatkozni a cégek, az eladóhelyek csökkenése kapcsán szerintük nem is annyira a cigarettafogyasztás, hanem a legális termékek aránya csökkenhet, így a jelenlegi, korábbi évekhez képest visszafogott, 3-5 százalékos csempészcigaretta-arány legalább 15 százalékra nőhet, amivel cirka 80 milliárd forintnyi adóbevételt bukhat a költségvetés.
A DMBSZ javaslatai elsőre inkább nüansznyi módosításnak tűnhetnek: a 2000 fő helyett inkább 1100–1200 lakosként adnának ki egy koncessziót – így nagyjából 10 ezer eladóhely jöhet létre. Emellett a lincencdíjat is megosztanák – lenne egy alapdíj, és erre épülne egy forgalomarányos rész, illetve a dohánycégek a dohány-kiskereskedelem kialakulásának a kezdeti „kegyelmi pillanatát” kihasználva beiktatnák a törvénybe, hogy a dohány-nagykereskedelmet teljes egészében elektronikussá tennék, hogy így gyakorlatilag kiszűrhessék az itteni piacról a csempészárut.
(Az más kérdés, hogy azok a kiskereskedők, amelyeknek a DBMSZ a javaslataiban máskülönben egyéb termékek kereskedelmének a jogát is megadná, mennyire fognak lelkesedni attól az ötlettől, hogy az adóhatóság pontos képet kapjon a beszerzéseikről.)
Külön probléma, hogy a törvény jelenlegi állapota sem tudja kizárni, hogy az államosított dohánykiskereskedelem hamar néhány nagyobb vállalkozás kezébe összpontosuljon. Bár a törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy egy tulajdonos kezében nem lehet több, mint 9 üzlet – azaz: kilenc koncesszió – ám azt a hazai piacokról is jól ismert gyakorlatot, hogy strómanokkal szerezzék meg az üzletet, a törvény nem tudja megakadályozni. Ez a DBMSZ szerint is komoly aggály, a szövetség dolgozik azon, hogy milyen javaslatot tegyen – ám egyelőre még erről nem nyilatkoztak.
2012.01.20 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Informatikai támogatás a Laureltől | Átrendeződik a direkt marketing piac | Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat | Drágul a sör | Milliárdok Erzsébetnek: segélyek az új utalványon | Elstartol a Coop Üzletlánc olimpiai szurkolói mozgalom | Szörfözik a kereskedelem: februárban is nőtt a forgalom
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







