www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Fejlesztés, és árbevétel-növelési remények a Mars Magyarországnál

A tavalyi stagnáló árbevételt követően az idén már néhány százalékos árbevétel-növekedéssel kalkulálnak a Mars Incorporated magyarországi érdekeltségei – jelentette ki Ács Tamás, a Mars Magyarország ügyvezetője. Az állateledel- és az édességgyártó piacon jelenlévő Mars két cégének együttes árbevétele tavaly 59-60 milliárd forint között mozgott, ez hasonló mértékű, mint az előző évi.

A Mars két magyarországi vállalata a Mars Magyarország Értékesítő Bt., amely az édesség és az élelmiszeripari kereskedelmi tevékenységet végzi, valamint a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft., amely a Csongrád megyei bokrosi telephelyén állateledelt gyárt. Ács Tamás jelezte, hogy az árbevétel döntő hányada az állateledel-gyártásból származik, amely 45 milliárd forint körüli összegre rúg. A Mars Magyarország forgalmának 75 százaléka a kivitelből származik. Az ügyvezető közölte azt is, hogy az idén technológiai fejlesztésre mintegy 1,3 milliárd forintot fordítanak.
Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy a múlt évben a gazdasági válság hatását a Mars magyarországi érdekeltségei is megérezték. Tavaly a belföldi piaci eladások enyhén csökkentek, és a kivitel nem nőtt olyan dinamikusan, mint a korábbi években, holott a megelőző időszakban évente kétszámjegyű volt a növekedés. A Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. magyar beszállítóitól évente több mint 10 milliárd forint értékben vásárol – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkeink

A VHT-t támogatja Fazekas – húságazati összefogást vár a miniszter | Új cukorgyár építése: Glattfelder szerint csak nagyban érdemes gondolkodni | „Könnyen azonosítható tanúsító védjegyek a Honi termékekre” | A legelmaradottabb régiók családi vállalkozásait segíti a kormány | Védett szaloncukor kerülhet idén a karácsonyfákra | Az izsófalvai Coop áruház a csoport informatikai rendszerének ezredik tagja | Ismerje meg a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjat elnyerő vállalkozásokat! | Állami kézbe kerülhet a Penta bezárt debreceni húsüzeme | Újabb segítség a kkv-k számára | Fenntartható termékfejlesztésen dolgozik a Nestlé | Több is, jobb is a magyar búza | A kormány szabályozza a fagylalt hőmérsékletét | Új vállalkozásfejlesztési pályázatok júliustól | Kardeván: kormányzati feladat a biztonságos élelmiszer biztosítása | Hétmilliárdot költ fejlesztésekre a Magyar Cukor Zrt. | Nem fogyaszt eleget a magyar, szűkös a banki hitel is | Vidékfejlesztési Minisztérium-Rendeletben szabályozná a magyar termék fogalmát | Többszintű védjegyszabályozás készül a vidékfejlesztési tárcánál | Sürgős vizsgálat a cukorárak miatt | Tesco: vezetőcsere a bevételfejlesztésnél | Jelentős fejlesztést hajt végre a Tolnatej | Az idén is folytatódik az uniós élelmiszersegély program | Dioxin-ügy: civil és szakmai szervezetek támogatják a miniszter döntését | A magyar kis- és középvállalkozások finanszírozásával bővül az MFB feladatköre | Körvonalazódik, mi lehet magyar termék | Synergon - közlekedés informatikai fejlesztés a fővárosban | Áfát csökkentene a Vidékfejlesztési Minisztérium | Kivárnak az európai bevásárlóközpont fejlesztések | Senki nem mentesül a termékdíj alól | Nescafé Terv: 500 millió svájci frankos Nestlé beruházás | Kardeván Endre szerint a magyar élelmiszerek biztonságosak | Pezsgős turisztikai fejlesztések Budafokon |

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!