Ez az év is jól kezdődik, jönnek az új árak és árcímkék
2012. január 1-től változik több adó, nőnek egyes vállalkozási költségek, emiatt a beszállítók és a kereskedők áremelésekre is kényszerülnek. A január 2-i boltnyitáskor már az új árakat kérik a kereskedők azoknál a termékeknél, ahol árat kellett emelniük, az árcímkék átírását pedig folyamatosan végzik. Ez időigényes feladat még egy kis üzletben is (hiába kisebb a bolt, kevesebb az alkalmazott is). Így előfordulhat, hogy a polcon még a régi ár van, a pénztárgépben pedig már az új.Célszerű az üzletek bejáratánál tájékoztató feliratot elhelyezni, felhívni a vásárlók figyelmét arra, hogy az árak átcímkézése miatt a polci ár átmenetileg eltérhet az új ártól. Természetesen a vásárló kérdésére meg kell tudni mondani az új árat, ennek módjáról köteles a kereskedő valamilyen módon gondoskodni.
Az elmúlt években az ellenőrző hatóságok az adóemelések miatt szélesebb körű áremeléseknél elfogadták a vásárlók érdekében a nyitva tartás mellett folyó árcímkézést.
Nyugtaadás, számlaadás, pénztárgépátállítás
A nyugtaadásban nincs kímélet, kötelező minden vásárlás után átadni, azon pedig kizárólag a valós fogyasztói ár szerepelhet. A nyugtán ugyanakkor nem kötelező az áfa-kulcs, vagy az adó részletezése, elégséges az általános forgalmi adót is tartalmazó teljes fogyasztói ár feltüntetése.
Számlaadásnál (ahol a nyugtával szemben részletesen fel kell tüntetni az általános forgalmi adót), az új árakat és adótartalmat kell szerepeltetni.
A pénztárgépeket át kell állítani, ennek végső határideje 2012. február 29., amit csak erre feljogosított szerviz végezhet el. A pénztárgép, ha január 1-től még nem alkalmas az átállítás hiányában a megfelelő bizonylat adására, ott kézzel kell a nyugtát, vagy a számlát kiállítani.
Mennyivel is nő az áfa?
Az általános forgalmi adókulcs január 1-től 27%, ez önmagában 1,6% fogyasztói árváltozást jelenthet:
fogyasztói ár 2011-ben 2012-ben
termék áfa nélküli fogyasztói ára 100.- forint 100.- forint
áfa (25% és 27%) 25.- forint 27.- forint
fogyasztói ár (régi és új) 125.- forint 127.- forint
áfa-változás miatti különbség: 1,6%
(ha valaki kizárólag az áfa-emelés miatt emelne árat, akkor az ennyit jelent).
Nem változnak az 5%-os és a 18%-os kedvezményes kulcsok.
Mennyi lesz az áremelés?
A legfontosabb nem változik 2012-ben sem: eddig is különbözőek voltak az árak az áruházakban, így aki drágálta egyiket, biztosan talált olcsóbb másikat. A kereskedők a piaci versenyben lehetőségeikhez és szolgáltatásaikhoz mérten eddig is leszorították az árakat.
A különböző előrejelzések (kormány, bankok, kutatók) 4-5% közötti inflációt vetítenek előre 2012-re, ebből a különböző adóváltozások együttes hatása 3% körüli, ennek felét az áfa jelenti.
Az áfaváltozás mellett számolni kell a népegészségügyi termékadó szélesítésével, az új környezetvédelmi termékdíj tételekkel, a jövedéki adó korábbi emelésének áthúzódó hatásával.
A fogyasztói árakat az adóváltozások mellett egy sor további költség is befolyásolja. Mérlegelni kell az árvetésekben egyebek mellett az alapanyagok árainak, a termelők költségeinek, a kereskedők saját költségeinek (szállítás, bér, üzemeltetés), a jegybanki alapkamat, a vállalkozói hitelterhek, a forint árfolyamának (az import alapanyagok és a külföldről behozott termékek árainak) változásait is.
A legfontosabb tétel: a vásárló pénztárcája
A kereskedők józan üzletpolitikai célja a fogyasztói áremelések hatásainak tompítása, hiszen a vásárló a drágaságot nem kedveli és könnyen kifordul vásárlás nélkül a magas árakat felvonultató üzletből. Az elmúlt években - 2007-től 2010-ig - a kereskedők értékesítése az eladott árumennyiséget tekintve (az infláció, az áremelkedések nélkül számítva) összesen több mint 10%-kal csökkent, ami alaposan megtépázta pénzügyi kereteiket, így jelenleg sem a beszállítóknak, sem a kereskedőknek nincs tartalékuk az adó- és a költségemelkedések lenyelésére. (Nincs elfelejtve 2011, de erről most csak annyi jegyezhető meg, hogy a válság ellenére már nem csökkent, de nem is nőtt a fogyasztás.)
2012. nehéz esztendőnek ígérkezik a vállalkozók világában, a kereskedelem kilátásai pedig a nemzetgazdaság helyzetétől függnek. A kereskedők a nehézségeik ellenére most is megkísérlik egyes cikkeknél késleltetni, vagy legalább kisebb mértékben visszafogni a fogyasztói árak emelését. A legkézenfekvőbb megoldás olcsóbb beszerzési lehetőséget keresni (a legnagyobb költség a kereskedelemben a polcra tett termék beszerzési ára). Ez ugyanakkor nem jelent rosszabb minőséget (a vásárló már megtanulta, hogy a silány áru a végén már nem olcsóbb), hanem például egyes szolgáltatásokat elhagy a gyártó. A gyártók között is verseny van egyébként, ők is különböző áron kínálják termékeiket.
A legalapvetőbb cikkeknél kisebb mértékű lesz az átlagosnál az áremelések mértéke, hiszen ezekre a legérzékenyebb a vásárló. A pékáruk és a tejtermékek 18%-os általános forgalmi adókulcsa nem változik (az áruk akkor változhat például, ha a beszállítók költségemelkedéseik miatt drágábban szállítanak a kereskedőknek).
2012.01.02 - Termékmix
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







