www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Elismerés a SPAR felelős környezeti magatartásáért

A Követ Egyesület 2010. évi Környezeti Megtakarítás Verseny és Díj programjában, az azonnal megtérülő intézkedések kategóriájában a SPAR Magyarország Kft. és a METRO Group Asset Kft. által benyújtott közös esettanulmányt találták a legjobbnak. Az elismerésekkel azokat a vállalati programokat jutalmazták, amelyek egyszerre jelentik a környezet megóvását, és gazdasági hasznot is hoznak.

A SPAR Magyarország Kft. működéséhez kapcsolódó hulladékgazdálkodási feladatokat a METRO Group Asset Kft. látja el többek között. Közös - környezeti teljesítmény javítását szolgáló - projektjeik keretében megvalósították, hogy a SPAR valamennyi budapesti áruházánál megoldják a biológiailag lebomló, forgalomból kivont zöldség-, gyümölcs hulladékok külön gyűjtését és komposztálással történő hasznosítását.

A 2010-ben bevezetett újítással 25 százalékkal csökkent a települési hulladéklerakókba kerülő szerves hulladékok mennyisége. A beruházást nem igénylő intézkedés éves működési költsége 7 millió forint, az éves megtakarítás mértéke 8,8 millió forint volt, így a projekt azonnal megtérült. Magyarországon 2014-ig el kell érni, hogy 35%-ra csökkenjen a települési hulladéklerakókba beszállított biológiailag lebomló szerves hulladékok mennyisége. A célkitűzések teljesítéséhez a SPAR élenjáró vállalatként nagyban hozzájárul.

A hulladékkezelés területén a SPAR Csoport már több, hatékony és jövőbe mutató megoldást vezetett be az elmúlt években. Ilyen például az élelmiszer hulladékokból "zöld energia" előállítása projekt, valamint az értékesíthető másodnyersanyagok figyelmesebb szelektálása.
Élelmiszer hulladékokból "zöld energia"

A SPAR az élelmiszerkereskedelmi láncok között elsőként alkalmazza az élelmi¬szer hulladékok biogáz üzemben történő hasznosítását. 2009-ben a SPAR Cso¬port 2500 tonna biológiailag lebomló élelmiszer hulladékot szállított a biogáz üzembe, ami megközelítőleg 1.750.000 kWh energia termelését teszi lehetővé. Ez az energiamennyiség közel 400 háztartás éves áramfo-gyasztását fedezi.
Költségmegtakarítás a másodnyersanyagokkal

Az áruházaknál keletkező és értékesíthető másodnyersanyagok (pl. papír, műanyag) szelektálása is fontos. A munkatársak részére tartott oktatások és a folyamatos ellenőrzés eredményeként az INTERSPAR áruházaknál 2010-re 43%-ról 57%-ra sikerült növelni a hulladékok szelektálási arányát, míg az egész hálózatot tekintve 40%-ról 47%-ra. Az eredmények javulásával fokozatosan csökken a lerakásra kerülő hulladékok mennyisége, ami a környezeti előnyök mellett jelentős gazdasági javulást is eredményez. 1%-os javulás a szelektálási arányban 3 %-os költségmegtakarítást jelent.

Kapcsolódó cikkeink

Informatikai támogatás a Laureltől | Átrendeződik a direkt marketing piac | Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat | Drágul a sör | Milliárdok Erzsébetnek: segélyek az új utalványon | Elstartol a Coop Üzletlánc olimpiai szurkolói mozgalom | Szörfözik a kereskedelem: februárban is nőtt a forgalom

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!