www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Élelmiszerellenőrök fogása: cukorként árulták volna az ipari sót Somogyban

Jó eredménnyel zárult Somogyban a húsvét előtti élelmiszerellenőrzés; a tavalyinál kevesebb hiányosságot és szabálytalanságot tapasztaltak az ellenőrök – közölte a Somogy megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága. Egy jelentősebb jogsértést tapasztaltak: egy raktárban román nyelvű „cukor" feliratú zsákokban 80 tonna ipari sót találtak.

Juhász Tibor megyei kormánymegbízott a tapasztalatokat összegezve, kedvező változásként kiemelte: a múlt év hasonló időszakában végzett ellenőrzésekkel összevetve egyre kevesebb a jogsértés. Ezt megerősítette Tóth Szabolcs, a szakhatóság vezetője is, aki elmondta: míg a tavalyi ellenőrzések 20 százalékában szabtak ki valamilyen szankciót, az idén ez az arány a korábbi felére csökkent. Érezhetően alacsonyabb lett a feketegazdaságból származó élelmiszerek aránya.
A feltárt kisebb szabálytalanságok – mint például az elárusítóhelyeken a padozat, illetve a csempe hiánya, a korrodálódott eszközök, kistermelői engedélyek hiánya – miatt 12 esetben figyelmeztetést, egy esetben pedig 50 ezer forint pénzbírságot szabtak ki. Utóbbit azért, mert egy húsüzletben nem volt nyomon követhető egy termék.
A szakemberek összesen 1556 élelmiszertételt vizsgáltak meg, ennek 0,4 százalékát kellett kivonni a forgalomból főként jelölési hibák, illetve engedély nélküli forgalmazás miatt. Az ellenőrök egy jelentősebb jogsértést tapasztaltak: egy raktárban román nyelvű „cukor" feliratú zsákokban 80 tonna ipari sót találtak, amelyet további intézkedésig zároltak. Az ügyben a Nemzeti Adó-és Vámhivatal nyomoz – írja az MTI.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!