www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Élelmiszerboltokban és éttermekben is beváltható idén az Erzsébet-utalvány

Hideg és meleg étkezésre, tehát éttermekben és élelmiszerboltokban is be lehet majd váltani az idén a rövidesen bevezetésre kerülő Erzsébet-utalványt, az új étkezési jegyet – közölte Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tulajdonában lévő, az utalványokat forgalmazó cég vezetője elmondta: már több mint 6 millió utalványt gyártottak le december 21-e óta a Pénzjegynyomdában.

Az új utalványokat biztonsági jegyekkel, köztük hologrammal, fémszállal látják el. Hozzátette: meglepetésükre máris kaptak olyan jelzést, hogy valaki az egyik élelmiszerboltban megpróbált beváltani hamis Erzsébet-utalványt, annak ellenére, hogy az még nincs is forgalomban. Az Erzsébet-utalványokat 300, 400, 500, 600 és 1000 forintos címletekben gyártják le, a munkáltatók ezek közül választhatnak majd. Az ügyvezető jelezte azt is, hogy néhány hónapon belül megjelenik majd az Erzsébet-utalvány plasztikkártya változata is, ám az továbbra sem lesz kötelező, így az elektronikus és a papír alapú jegyrendszer párhuzamosan él majd egymás mellett.

Azokban a boltokban, éttermekben, üzlethálózatokban lehet majd beváltani az Erzsébet-utalványokat, amelyekkel a NÜSZ szerződést kötött. Jelezte: „hipermarket-láncokkal” nincs megállapodásuk. Utalt arra is, hogy az Erzsébet-utalványok forgalmazásának eredményét – az idén várhatóan mintegy 10 milliárd forintot – az úgynevezett Erzsébet-program keretében olyan szociális célokra fordítják, mint például a Soltész Miklós államtitkár által délelőtt bejelentett üdülési pályázatok. Az MNÜA az üdülési csekkek kibocsátását befejezte, és hogy a csekkeket a Széchenyi Pihenő Kártya (más néven SZÉP-kártya) váltja fel.
Számításaik szerint még mindig közel 11 milliárd forint értékben van a piacon beváltatlan üdülési csekk, ezért az MNÜA kuratóriuma úgy döntött, azok felhasználhatósági határidejét 2012. december 31-éig meghosszabbítja.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!