www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Egyre több magyar cég dől be

Jelentősen nőtt a bedőlési arány a magyarországi cégeknél 2011-ben: ugyanis idén már 3,54 százalék volt azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek ellen felszámolási vagy csődeljárás indult, szemben az egy évvel korábbi 3,21 százalékkal – áll a Bisnode csoporthoz tartozó Dun & Bradstreet (D&B) nemzetközi cégminősítő iparági elemzésében.

Az építőipar stabilan vezeti a legnagyobb bedőlési arányú iparágak listáját, mivel százból több mint hat cég egy éven belül fizetésképtelenné válik a szektorban. 2010-hez képest jelentősen nőtt a bedőlési aránya a textiliparnak, a bányászattal foglalkozó cégeknek és az
adminisztratív tevékenységet (például kölcsönzést, utazás-, rendezvényszervezést) folytató vállalkozásoknak. A korábban magas bedőlési arányú bútorgyártás és a nemfém ásványi termék gyártása viszont kikerült a 10 legveszélyeztetettebb iparág közül.

2011-ben durva növekedést mutatott a megindított végelszámolások száma is. Míg 2010-ben naponta átlagosan 33 végelszámolás indult meg, addig 2011-ben átlagosan napi 52 ilyen eseményt regisztráltak. A cégszámhoz viszonyított végelszámolások számából képzett 10-es lista nagyban hasonlít a felszámolásokban leggyakrabban szereplő iparágakra. Itt is az építőipar vezeti a listát. A legnagyobb végelszámolású iparágakban szerepel a pénzügyi biztosítási tevékenység és a szállítás, raktározás, logisztika iparág is, ráadásul pozíciójuk is erősen romlott 2010-hez képest, amikor még ezen szektorok fel sem kerültek volna a legnagyobbak listájára.

Az átlagos számlafizetési késedelem is megnőtt az idén az előző évhez képest. 2010-ben 19 napot késtek általában számláik kiegyenlítésével a cégek, 2011-ben pedig már közel 23 napot. A legnagyobb késéssel fizető iparágak listáján is történtek jelentős elmozdulások, ahol jelenleg 31 napos fizetési késedelemmel az ingatlanügyletek vezeti a listát. Az egyes iparágak közül a gépjármű-kereskedelem és az adminisztratív tevékenységet végző cégek fizetési fegyelme romlott jelentősen. Az építőipar fizetési késedelme is nőtt, de ezzel nem „vezeti” a listát, ez azzal magyarázható, hogy sok építőipari cégnek már nem engedélyeznek utólagos fizetést.

Kapcsolódó cikkeink

Informatikai támogatás a Laureltől | Átrendeződik a direkt marketing piac | Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat | Drágul a sör | Milliárdok Erzsébetnek: segélyek az új utalványon | Elstartol a Coop Üzletlánc olimpiai szurkolói mozgalom | Szörfözik a kereskedelem: februárban is nőtt a forgalom

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!