ÉFOSZ-Nincs szükség az élelmiszeripari különadóra
Sem gazdasági, sem egészségpolitikai indokok nem szólnak az élelmiszeripari különadó mellett - állítja lapunkhoz eljuttatott közleményében az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége.Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége nem ismeri a Kormány "hamburgeradó" néven futó elképzelését, de a sajtóban napvilágot látott nyilatkozatok alapján várja, hogy ebben a magyar élelmiszer-feldolgozó ágazat jövőjét érintő kérdésben az érintettek bevonásával, valódi szakmai vitát és hatásvizsgálatokat követően szülessen döntés.Mint közleményükben írják, a hazai élelmiszer-feldolgozók termékei a legszigorúbb hazai és uniós egészségügyi és élelmiszerbiztonsági jogszabályok betartásával jutnak el a fogyasztókhoz, így fogyasztásuk semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent.A Kormány programja stratégiai célként jelöli meg az adócsökkentést, a fogyasztásbővítést, a termelő ágazatok támogatását, valamint a munkahelyteremtést. A szakmai szervezet szerint egy esetleges élelmiszeripart érintő különadó egyértelműen ezen célok megvalósítása ellen hatna: a vállalatokat és a fogyasztókat terhelő indokolatlan adóemeléssel, illetve fogyasztói árnövekedéssel járna együtt, a kis- és közepes méretű vállalkozásokat ellehetetlenítené, munkahelyeket szüntetne meg. A különadó emellett jelentősen rontaná az amúgy is komoly nehézségekkel küszködő magyar élelmiszeripari vállalkozások regionális versenyképességét, különös tekintettel arra, hogy Magyarországon az élelmiszerek általános forgalmi adója uniós szinten is a legmagasabbak közé tartozik.Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége meggyőződése szerint a tervezett intézkedések nemzetgazdasági és egészségpolitikai haszna nem állna arányban az érintett vállalkozásokra és a fogyasztókra rótt terhekkel, különös tekintettel a végrehajtás és az ellenőrzés adminisztráció és költség-igényére.
2011.02.16 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Tiltakozik az ÉFOSZ az élelmiszeripart „szakadékba lökő” felügyeleti díj miatt | ÉFOSZ: Magyarországon nincs fogalomban egészségre káros élelmiszer | Korlátoznák a fagyasztott húsok eltarthatóságátl | ÉFOSZ-a hamburgeradó áremelkedést hozna, többletbevételt nem | Az Éfosz szerint tavaly a kereskedelem és az import növelte az élelmiszerárakat | Karácsonyra még nem lesz drágább a hús | Csoportosan támadják a hazai üzletláncokat |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







