Drágul idén a kávé
A Nemzetközi Kávészervezet szerint 5 millió zsáknyi túlkereslet jelentkezhet a kávé világpiacán 2010-ben. A Napi értesülései szerint tartós drágulás következhet, amit azonban enyhíthet a dollár további erősödése.A világ kávétermelése 124-125 millió zsák körül alakul a 2009-2010-es szezonban Nestor Osorio, a Nemzetközi Kávészervezet vezérigazgatója szerint - írja a Bloomberg. A 130-132 millió zsák körül várható kereslet miatt az árak emelkedésére kell számítani. (Egy zsák megközelítőleg 60 kilogramm.)
A világpiaci árak alakulásában jelentős szerepet játszik a kávécserje kétéves ciklusonként ingadozó terméshozama - mondta el a Napinak Gelencsér Zsigmond, a Solar Capital elemzője. Mivel az idén a ciklus aljára ér a dél-amerikai kávétermelés, a kínálat csökkenésére és ennek következtében az árak emelkedésére kell számítani.
Noha a világ legnagyobb kávétermelőjének számító Brazíliában a kávécserje még csak rügyezik és az aratás július-augusztusban lesz aktuális - magyarázta lapunknak Gelencsér, - a termelők már most alacsonyabb terméshozamot sejtenek. A Nemzetközi Kávészövetség előrejelzése szerint 2009-2010-ben 9,5 millió zsákra csökkenhet a harmadik legnagyobb kávégyártó Kolumbia termelése, miközben az a 2007-2008-as szezonban még 12,5 millió zsák volt.
Árfelhajtó hatással járhat továbbá a fő kávéfogyasztó országok korábbinál alacsonyabb készletei (Japánban például a 2004-es szintre estek vissza a készletek), valamint a vietnami kormány spekulatív magatartása. A távol-keleti ország ugyanis az exportot visszatartva felvásárolja kávéültetvényesei termését abban a reményben, hogy azt később magasabb árakon értékesítheti. Vietnam a világ második legnagyobb kávétermelő gazdasága.
A jelenlegi prognózisok mindazonáltal eléggé pontatlanok, hitelesebb becslésre csak az aratást megelőző néhány hónapban, május-június környékén számíthatunk - hangsúlyozta Gelencsér, hozzátéve, hogy a dollár további erősödése enyhítheti a kávépiaci drágulást.
2010.02.09 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Sokba kerül az idei Húsvét, de a kereskedők jó forgalomra számítanak | Húsvét 2012 – a tojáshéjnál azért vastagabbak lesznek a pénztárcák | Éttermet nyit a Várban a CBA | Csak nyár közepétől csökkenhet a tojás ára, a baromfihús viszont drágul | Drágul a tojás ára a húsvéti szezonban | Legalább 50 forinttal drágulnak tavasszal a baromfitermékek | Drágulás: 50 forint is lehet egy darab tojás | További cukor-áremelkedés várható az idén: 10-15 százalékos drágulás jöhet | Drágulni fog a sertéshús | Jót tett a búza drágulása a malomipari piacvezető PannonMillnek | Hatodik kávézójának megnyitásával ünnepli a karácsonyt a Starbucks | Meglepetések a kávézás szerelmeseinek | Trendforduló: Drágul a sertés | Ezért drágulhat már megint a kenyér | Nagyarányú drágulás az égett szeszek piacán | Durván drágíthatja a kávét a chipsadó | Elfogadták a jövedéki adó megemelését | Ezért drágul a tej | Jelentősen drágul a rizs | Drágul a csoki! | Jelentősen drágulnak az energiatakarékos izzók | Egy hónap múlva drágulhat a kenyér | Élelmiszer-drágulásban élen járunk Európában | Kapszulás forradalom a kávépiacon | Péntektől drágul a süti, a pizza | Brutális drágulás jöhet ősztől | Bőséges méztermés várható idén | Hírek Nagyot drágult a margarin, olcsóbb lett a tojás | A kávézás új élményét nyújtja az ALDI Magyarországon | Drasztikusan drágulhat a tojás egy EU-rendelet miatt | Kegyetlenül drágulhatnak az élelmiszerek | Elemzők szerint 2013-ig tart az élelmiszerdrágulás | Drágulhat az olaj, a vaj, a cukor | Jelentősen drágulhat a tojás húsvétra | Drágulhat a baromfihús a magas takarmányárak miatt | Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a rugalmas munkavégzés | A főzőolaj is drágulhat | Soha nem látott mértékben drágulnak az élelmiszerek! | Mától újabb 10 százalékos kenyérdrágulás kezdődik | A tavaszi élelmiszerdrágulás 5-15 százalékos lehet
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







