www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

Dinnyeárháború a szezon közepén

Jelentős anyagi kár éri a magyar dinnyetermelőket az üzletláncok által követett üzletpolitika miatt – állítja Simonka György, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke, fideszes országgyűlési képviselő.Két áruházlánc ugyanis nagyon alacsony – 35 forintos kilónkénti – fogyasztói áron árulja a görögdinnyét, amely véleménye szerint annyira alacsony, hogy az akár kimerítheti a beszerzési ár alatti értékesítés fogalmát is.

Simonka szerint ugyanis 45 forintos kilogrammonkénti fogyasztói ár alatt gyakorlatilag nem lehet értékesíteni a kiskereskedelemben a magyar dinnyét, mivel a felvásárlási ár nettó értékben számolva 25 forint körül mozog, és erre kilogrammonként még mintegy 7-8 forint szállítási költséget is rá kell számolni. Ezért Simonka György jelezte, hogy a Magyar Dinnyeszövetség, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) képviselői közösen bejelentést tesz a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (MgSzH), továbbá a fogyasztóvédelmi hatóságnál annak érdekében, hogy vizsgálják ki az ügyet. Emellett kérik a kormányt, hogy állítson fel az eset kivizsgálására egy vizsgálóbizottságot és az Országgyűlés szakbizottságait is ugyanerre kérik. Simonka azt MTI-nek nyilatkozva jelezte azt is, hogy voltak olyan áruházláncok, mint például a Tesco, az Auchan, vagy a Metro, amely a múlt héten – annak ellenére, hogy igen nagy volt a kínálat dinnyéből – nem vitték a kilónkénti árat 50 forint alá, 59-69 forintért adták kilogrammonként a dinnyét.

A Magyar Dinnyeszövetség elnöke úgy véli, hogy a magyar dinnyetermelők csak akkor maradhatnak talpon, ha tisztességes árat kapnak megtermelt árujukért. Tudomása szerint más országban nem lehet, vagy nem szokás visszaélni a termelők esetlegesen kiszolgáltatott helyzetével.

Kapcsolódó cikkeink

Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat | Drágul a sör | Milliárdok Erzsébetnek: segélyek az új utalványon | Elstartol a Coop Üzletlánc olimpiai szurkolói mozgalom | Szörfözik a kereskedelem: februárban is nőtt a forgalom | Megállapodást írt alá a Magyar Posta Zrt. a Synergon leányvállalatával | Költségnövekedést hozott a környezetvédelmi termékdíj

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!