Csoportosan támadják a hazai üzletláncokat
Az Éfosz az elmúlt hetekben adatokat kért tagjaitól arról, hogy a január elsejétől megszigorított beszállítói jogszabály (a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény) paragrafusai miként érvényesülnek a gyakorlatban. Az idén megkötött beszállítói szerződések alapján a gyakorlatban továbbra is a korábbi rend érvényesül.A jog szerinti 30 napos fizetési határidőt például kevés üzletlánc tartja be: a CBA belső utasításra hivatkozva erre még rászámolhat további harmincnapos, úgynevezett türelmi időszakot is, sőt, bizonyos hosszú forgalmi ciklusú termékek esetében az áru ellenértéke csak 115 nap múlva érkezik meg.
Általános módszernek látszik, hogy a láncok olyan szolgáltatásért is kérnek árvisszatérítést, ami mögött valós tartalom nincs, vagy csak alig van: Spar "hálózatépítés" címén kér pluszpénzeket, illetve engedményeket beszállítóitól (miután tavaly átvette a Plusz üzletláncot), sőt az egyik édességgyártó szerint időnként az árut is visszaveteti, míg mások az elvileg immár tiltott "készleten tartásért" állítanak ki külön számlát, az Auchan pedig a vásárlói kártyarendszer működtetéséhez is kér külön pénzt.
Bár a kizárólagos beszállítás megkövetelése tilos, a Lidl például informálisan közölte egyik nagy baromfi ipari beszállítójával, hogy ha az Aldinak továbbra is ad el árut, a maga részéről befejezte az együttműködést.
A panaszok alapján az Éfosz várhatóan testületi bejelentést tesz a jogszabály működését első fokon felügyelő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (MGSZH). Amennyiben a hatóság szerint a panaszok jogosak, úgy akár kétmilliárd forintos büntetéseket is kiszabhat.
Az esetleges bejelentés kapcsán az egyik legnagyobb hazai multicég beszerzési vezetője lapunknak úgy fogalmazott, hogy a piac szabályait a legrészletesebb törvénnyel sem lehet felülírni: egy esetleges keményebb fellépés ugyanis végső soron a láncokat a könnyen elérhető és olcsó import felé fordíthatja.
2010.05.17 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Tiltakozik az ÉFOSZ az élelmiszeripart „szakadékba lökő” felügyeleti díj miatt | ÉFOSZ: Magyarországon nincs fogalomban egészségre káros élelmiszer | Korlátoznák a fagyasztott húsok eltarthatóságátl | ÉFOSZ-a hamburgeradó áremelkedést hozna, többletbevételt nem | ÉFOSZ-Nincs szükség az élelmiszeripari különadóra | Az Éfosz szerint tavaly a kereskedelem és az import növelte az élelmiszerárakat | Karácsonyra még nem lesz drágább a hús |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







