2018-ban ismét országjáró körútra indul Magyarország átfogó egészségvédelmi programjának speciális szűrőkamionja.

A legnagyobb nemzeti szűrőprogramhoz idén a Danone kiemelt stratégiai partnerként csatlakozik. A „Megelőzés éve 2018-2019” elnevezésű kampánysorozat legfőbb célja, hogy kortól, nemtől, lakhelytől és foglalkozástól függetlenül minden magyar állampolgárnak lehetőséget biztosítson saját egészségállapotának felmérésére, ezáltal pedig az egészségmegőrzésre. Ez a törekvés tökéletesen illeszkedik a Danone egészséges táplálkozásra vonatkozó célkitűzéseihez. A cég hisz abban, hogy közösen, tudatos táplálkozással sokat tehetünk saját egészségünk fenntartásáért.

A Danone tevékenységének középpontjában mindig is az egészséges életmód és táplálkozás állt, a vállalat közel száz éve történt alapításakor is ez volt a fő szempont. Isaac Carasso, a Danone alapítója Barcelonában élt az 1910-es években és megfigyelte, hogy számos spanyol gyermek szenved bélrendszeri gyulladástól. Ismervén a Pasteur Intézet Nobel-díjas igazgatójának, Ilja Mecsnyikovnak tejsavbaktériumokkal kapcsolatos kutatási eredményeit, Isaac úgy döntött, hogy bevezeti a köztudatba a Balkánon az egészségre gyakorolt jó hatásáról ismert terméket, a joghurtot.

A többi történelem- 1919-ben az első kereskedelmi forgalomban kapható joghurtként útjára indult a Danone márka, melyet Carasso a kisfia családi beceneve alapján nevezett el. Később a fiú, Daniel, majd üzleti partnere Antoine Riboud közösen tovább építette a vállalatot. Mindennek köszönhetően a Danone a világ egyik legnagyobb élelmiszer- és italforgalmazójává vált, mely a mai napig elkötelezett az egészséges táplálkozás mellett. Ez a küldetéstudat vezetett el a mai napig is, amikor a cég magyar leányvállalata az ország egyik legnagyobb egészségügyi kezdeményezése mellé áll.

A program ez évi „Megelőzés éve 2018-2019” elnevezésű kampánysorozatának legfőbb célja, hogy kortól, nemtől, lakhelytől és foglalkozástól függetlenül minden magyar állampolgárnak lehetőséget biztosítson saját egészségállapotának felmérése, valamint táplálkozási és életviteli tanácsadás révén az egészségmegőrzésre is. Ez a törekvés tökéletesen illeszkedik a Danone egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásra vonatkozó célkitűzéseihez, és a vállalat küldetéséhez, hogy termékei révén a lehető legtöbb ember számára tegye elérhetővé az egészséges életvitelt.

„Mi a Danone-nál azt valljuk, hogy a mindennapi jó közérzetünk szerves része a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás, és ennek megóvásárért közösen tehetünk nap, mint nap – mondta el Fabrizio Sforza, a Danone Magyarország Kft. országos vezetője. – Az egészséges szervezetnek egészséges élelmiszerekre van szüksége, melynek feltétele egy egészséges bolygó fenntartása. Az egyik sem valósulhat meg a másik nélkül. Ezért alakítottuk ki az ’Egy életünk van és egy bolygónk’ (’One Planet, One Health’) stratégiánkat. Ez egy hívószó, mellyel magunk mellé szólítjuk mindazokat, akikkel közösen, termékeink segítségével hozzájárulhatunk általános jó közérzetünkhöz. Hiszünk benne, hogy partnereinkkel együtt tevőlegesen részt tudunk vállalni a helyi népegészségügyi kihívások megoldásában. Ezért minden olyan program, melynek célja az egészség megóvása – mint amilyen ez az átfogó szűrőprogram is – kiemelkedően fontos számunkra.“

Magyarország átfogó egészségvédelmi programja az ország több mint 200 pontján lesz jelen, ahol az érdeklődők különféle egészségügyi szűréseken és életmód tanácsadáson vehetnek részt. Egyedülállóan Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjában érhető el a látványos anatómiai bemutató, a 3D anatómiai mozisátor, ahol virtuális valóságszemüvegek segítségével bepillantást nyerhetnek a látogatók az emberi test belsejébe és működésébe. Emellett szakemberektől kaphatnak segítséget azok, akik le szeretnének szokni a dohányzásról, számukra a legmegfelelőbb sportot kívánják megtalálni, vagy akik egészségesebben szeretnének táplálkozni. Az egész éves programsorozatban nyolc olyan helyszín is szerepel, ahol kifejezetten Danone aktivitásokkal találkozhatnak az odalátogatók. Az itt felállított Danone sátorban egészségtudatosággal, egészséges táplálkozással és arra való edukációval kapcsolatos programokban lehet részt venni. A Danone együttműködő partnerének, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) dietetikusai által nyújtott tanácsadás szintén elérhető lesz ezeken a helyszíneken.