Az Európai Bizottság számos ajánlást tett közzé a tagállamok számára a nyitottabb, integráltabb és versenyképesebb kiskereskedelmi ágazat létrehozásának támogatására - közölte az uniós bizottság csütörtökön.


Az uniós bizottság ajánlásai szerint a tagállamoknak meg kell könnyíteniük a kiskereskedelmi egységek létrehozását, amely a kiskereskedők számára a piacra jutás szempontjából alapvető fontosságú, egyúttal a termelékenységet és az innovációt is elősegíti.
A bizottság véleménye szerint az üzletek napi működését érintő korlátozások enyhítésére kell törekedni. Mint írták, a cél az egyenlő versenyfeltételek biztosítása a kiskereskedelemben, valamint tisztességes és hatékony ellátási láncok megvalósítása.
Az útmutató gyakorlati javaslatokat fogalmaz meg a közigazgatási szervek számára is ahhoz, hogyan tudnak segítséget nyújtani a kiskereskedőknek, hogy megfeleljenek a technikai megoldásoknak.
A kiskereskedelmi ágazat az uniós gazdaság egyik legnagyobb ágazata, csaknem minden tizedik ember a több mint 3,6 millió kiskereskedelmi vállalat valamelyikénél dolgozik. A felsorolt javaslatok lehetővé teszik az európai kiskereskedők számára, hogy megerősítsék globális jelenlétüket, és segítséget nyújtanak számos, kiskereskedelmi tevékenységet folytató kkv-nak a technológiai változások beépítésére irányuló törekvéseikben. Mindez elő fogja segíti a munkahelyteremtést és fellendíti a gazdasági növekedést is - tették hozzá. (MTI)