Csak a cigarettás dobozon volt ár - 4 milliós bírság a Tescónak
A dohánytermékek árának szabálytalan feltüntetése miatt négymillió forintra bírságolta a Tesco Global Zrt.-t a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége - közölte a hivatal kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.A felügyelőség a cég budaörsi hipermarketjében történt ellenőrzést követően indított eljárást, mert az áruházban a kasszák fölötti, zárt boxból kínált cigaretták eladási ára nem volt külön feltüntetve (csak a termékek csomagolásán elhelyezett cigaretta adójegyen) - mondta Kiss Attila.
A felügyelőség alapvetően azt kifogásolta, hogy mivel a vásárló nem foghatja meg a cigarettás dobozokat, a dohánytermékek árairól a kiszolgálás előtt nem tájékozódhat teljes körűen.
Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott az eset kapcsán hangsúlyozta, hogy a fogyasztói árak feltüntetésével kapcsolatban minden magyar polgárt ugyanazon jogok kell, hogy megillessenek, mint bármely más európai polgárt. A kormánymegbízott kiemelte: a hivatal feladata, hogy a magyar vásárlók érdekeit szolgáló szabályozást betartassa. A felügyelőség megítélése szerint minden olyan értékesítés során, amikor a vásárló kizárólag azután tud tájékozódni a termék áráról, miután azt a pénztárostól elkérte, sérül a fogyasztók tájékoztatáshoz fűződő joga. A fogyasztóvédelemről szóló törvény ugyanis többek között kimondja, hogy „az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni”. A Tesco-Global Zrt.-re 4 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, valamint arra kötelezte a céget, hogy az általa üzemeltetett kereskedelmi egységekben a dohánytermékek eladási árát jól látható módon tüntesse fel.
2011.10.10 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Nem bővíti idén a Tesco hazai üzlethálózatát | Országossá szélesíti beszállítói programját a Tesco | Tesco: szigorú takarékosság marad Magyarországon | Az élelmiszerpazarlás ellen kampányol a Tesco és az Élelmiszerbank | Hamarosan valamennyi multinál lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni | Itt a Tesco nagy bejelentése: a fél ország erre várt | a Tescóban is elfogadják az Erzsébetet áprilistól | A Tesco az idén is csatlakozik a Föld Órájához | A Tesco élelmiszerbiztonsági gyakorlata megfelel az előírásoknak | Tesco-Global Áruházak Zrt. állásfoglalása | 20 000 dolgozót venne fel a Tesco | Márciustól indul a Tesco mobilszolgáltatása | Elképesztő akcióval töri le az üzemanyagárakat a Tesco Nagy Britanniában. | Kiábrándító számokat közölt a Tesco - Zuhan az árfolyam | Milliókat gyűjtött össze a Tesco | Tesco, Auchan, SPAR: hatalmas akciók, leértékelések | Karácsonyi razzia: 60 miliós fogyasztóvédelmi bírság | Tesco: nálunk is jön az internetes vásárlás | Megkapják pénzüket a Tesco pénztárosai | A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak | Újabb online árverést tart a Tesco | Több mint két millió csokimikulás várja a Tesco vásárlóit | Megnyitotta kapuit Magyarország harmadik Tesco Extra áruháza | Regionális Beszállítói Fórumot tartott a Tesco Szegeden | Helyi vállalkozásokkal tárgyalt a Tesco Szegeden | Felelős lesz a Tesco a gazdaságos tejért | Pontgyűjtésben élen a Tesco | A Tesco megfékezi az árakat | Több milliós bírság öt kereskedelmi láncnak | Újabb 59 magyar termékkel bővült a Tesco áruházak kínálata | Piros pontok gyűjtésére buzdít a Tesco | Megszólalt a Tesco: kit vittek el a rendőrök a központból? | "Magyar minőség" - 15 milliós bírság az Aldinak | Szlovákiában erősít a Tesco | Fenntarthatósági jelentést készített a Tesco | Versenyhivatali bírság a SPAR-nak | Itt a Tesco új alkalmazása okostelefonokra
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







