Az idén is sikeresek a diszkontáruházak
A diszkontok üzleti sikere az idén tovább folytatódik – állapította meg új tanulmányában a GfK Hungária. A magyar háztartások túlnyomó többsége vásárolt 2011 során a diszkontcsatornába sorolt láncok valamelyik üzletében. A csatorna sikeréhez hozzájárul az is, hogy az elhúzódó válság hatására mind jobban felértékelődik az olcsó beszerzési források szerepe. Márpedig az általános vélekedés szerint a diszkontláncokban az átlagnál kedvezőbb árakon lehet vásárolni. Kicsit tüzetesebben megvizsgálva ezt a kérdést már árnyaltabb a kép. Számos termékkategóriában valóban jelentős, akár 15 százalék feletti a diszkontok árelőnye, viszont az erős versennyel jellemezhető kategóriákban (például tej, sós snack) csupán néhány százalékponttal olcsóbbak más láncoknál. Ezenfelül viszont vannak olyan termékcsoportok – például friss zöldség, pékáru –, ahol akár drágábbak is lehetnek, mint az országos piaci átlag.Úgy tűnik, hogy az a másik általános vélekedés sem igazolható a diszkontok esetében, mely szerint az eleve alacsonyabb árak miatt kevesebb az akcióban vásárolt termékek aránya a csatornában. Ennek épp az ellenkezője igaz, mivel a vásárlók árérzékenységét eleve meghatározza az abba vetett hitük, hogy olcsóbban tudnak vásárolni, az akciók vadászata fokozottabban jelenik meg, mint a napi fogyasztási cikkek piacán. Míg országos szinten 25 százalék körül alakul az akcióban, promócióban megvásárolt termékek értékének aránya, addig ez a szám magasabb a diszkontok esetében.
2011.12.05 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Nehéz évek elé néz a Lidl és az Aldi | Adagolják a tojást | Kereskedelmi márkás élelemre 320 milliárd | Újabb boltokat nyit a diszkontlánc | A diszkontoknak nincs megállás: új boltokat nyitnak Magyarországon | Egyre kedveltebb a diszkont | Tovább bővít a Decathlon | Több pénzt költünk a diszkontláncokban | Megállítják a diszkontokat: bajban a Lidl, a Penny, az Aldi? | Tarolnak nálunk a diszkontok | A skandináv országokban alacsony a diszkontláncok forgalma | Lidl - Diszkont láncok megjelenése az üzemanyag-piacon | Miért nem nyit diszkontot a Coop? | Megállíthatatlan a Lidl és az Aldi: diszkontot minden faluba? | Több tonna szennyezett szőlőt találtak magyar diszkontokban | Lidl és Aldi: diszkontok árháborúja! Már a gazdagok is náluk vásárolnak |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







