Átalakulóban az innovációra fordítható támogatások rendszere
Tizenöt munkanapon belül megindítjuk a kifizetéseket a Kutatási és Innovációs Alapból a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számáraTizenöt munkanapon belül megindítjuk a kifizetéseket a Kutatási és Innovációs Alapból a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára - jelentette ki Fellegi Tamás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén 2011. március 4-én, Budapesten. A nemzeti fejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy nélkülözhetetlen a magyar K+F+I támogatási rendszerének teljes megújítása, a folyamatba rendszerszerűen vonják be a szakmai szervezeteket.
A miniszter szerint az előző időszak súlyos öröksége többek között az, hogy stratégia nélkül és átgondolatlanul alkalmazták a szakpolitikai eszközöket, így az elmúlt években nem valósult meg az innováció következetes kormányzati támogatása. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) egyszerre foglalkozott a szakpolitika kidolgozásával, a pályázatkészítéssel és a pályáztatással, ami visszaélésekre adott lehetőséget. Mindezek miatt a rendszer alapos, minden részletre kiterjedő átvilágításra szorult, amelynek során bebizonyosodott, hogy nem hatékony, nem követhető és nem számon kérhető módon használták fel a rendelkezésre álló forrásokat.
A kormány szándéka az, hogy az uniós és a hazai fejlesztési támogatási forrásokat együttesen kezelő fejlesztéspolitikában megvalósuljon a kutatás-fejlesztés és innováció kiemelt támogatása szellemi erőforrásaink gyarapítása, a hazai tudásbázis hasznosulásának javítása, a hazai termékek, szolgáltatások hozzáadott értékének növelése érdekében.
A rendszert - a fejlesztéspolitika egészéhez hasonlóan - ezen a területen is hatékonnyá, ésszerűvé alakítják át, az a továbbiakban egységes szabályozási környezetben, a nemzeti és az EU stratégiához illeszkedve működik majd. Az immár világos feladat- és felelősségi struktúra létrehozásával a megújult intézményrendszerben fokozott figyelmet fordíthatnak a korrupció kiküszöbölésére is.
A miniszter kiemelte, hogy a források elosztásának és felhasználásának valamennyi szintjén jelentős változtatásokat hajtanak végre. 2011. június 30-ig kialakítják az új K+F+I egycsatornás finanszírozási rendszert. Az idén megvalósulhat az innovációs járulék szabályozási rendszerének átalakítása is, míg a hosszú távú tervek között szerepel, hogy a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított teljes összeg a bruttó hazai termék (GDP) jelenlegi kevesebb mint 1 százalékáról 2020-ra kétszeresére, 1,8 százalékra emelkedjen.
Mint Fellegi Tamás megjegyezte, a pénzügyi kényszerpálya, a zárolások és a források szűkössége a Kutatási és Innovációs Alapot is érintik. Emiatt sürgősséggel átvizsgálták a kifizetési igényeket, rangsorolták őket, és 15 munkanapon belül megindítják a kifizetéseket elsősorban a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a szakmai szervezeteket rendszerszerűen vonják be az új K+F+I pályázati rendszer bevezetésébe, a kialakult problémák megoldásába, a kifizetések tervezésébe és ütemezésébe.
A finanszírozásról szólva a miniszter aláhúzta, hogy a megújult, egységes fejlesztéspolitikában az Innovációs Alap és az uniós forráskihelyezések egymást erősítik majd az Új Széchenyi Terv stratégiája mentén. Az Új Széchenyi Terv pályázataiban csak az idén több mint 72 milliárd forint áll rendelkezésre a tudomány-innováció kitörési pontra, 2013-ig pedig összesen mintegy 200 milliárd forinttal lehet számolni. A Nemzeti Programok között két nemzetközi jelentőségű fejlesztés, a Talentis Program és a szegedi ELI projekt révén jut kitüntetett szerephez a tudásgazdaság.
2011.03.09 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat | Drágul a sör | Milliárdok Erzsébetnek: segélyek az új utalványon | Elstartol a Coop Üzletlánc olimpiai szurkolói mozgalom | Szörfözik a kereskedelem: februárban is nőtt a forgalom | Megállapodást írt alá a Magyar Posta Zrt. a Synergon leányvállalatával | Költségnövekedést hozott a környezetvédelmi termékdíj
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







