Hírek
Tipográfia

A hazai gazdaság versenyképességének növelésében fontos szerepet játszik, hogy mára a hazai vállalkozások is felismerték, hogy csak úgy maradhatnak fenn a piacon, ha termékeiket a kiváló minőségen túl célzott marketingakciókkal, a hozzáadott, egyedi értékek kiemelésével is népszerűsítik - mondta Daróczi László, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője.

Hangsúlyozta: az AMC ehhez többek között belföldi fogyasztásösztönző kampányokkal, pályázaton nyújtott forrásokkal, nemzetközi kiállítási megjelenések szervezésével, üzletember találkozókkal, szakmai konferenciákkal, rendezvényekkel járul hozzá.

Daróczi László kiemelte: az AMC által szervezett nemzetközi megjelenések kiemelt szerepet játszanak a hazai kkv-k helyzetének javításában. Az idei, berlini Nemzetközi Zöld Hét kiállításon az AMC szervezésében partnerországként a magyar kiállítók termékeit például 400 ezer látogató ízlelhette meg. Előadásában az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a piaci alapon működő, nagy presztízsű nemzetközi kiállításokon szükségszerű a folyamatosan növekvő jelenlét, mert akár egy év kimaradás is évekre visszavetheti a kialakult partneri- és piaci kapcsolatokat.

A rendszeresen megjelenő országok jobb helyen, nagyobb területtel, olcsóbb áron jelenhetnek meg a vásárokon, szögezte le előadásában Daróczi László, megjegyezve, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszerágazat előretöréséhez ezért elengedhetetlen a fejlődésre törekvő, stratégia mentén való gondolkodás, az együttműködés és a tenni akarás a cégek részéről is.

Míg 20 éve a kiállítások sikerét a megkötött üzletek számában mérték csupán, mára ezek a rendezvények köztudottan a bemutatkozás, a figyelemfelkeltés, a személyes találkozás és bizalom építés és a kapcsolattartás speciális fórumai. Nincs ez másként a hazai kiállításoknál sem, ahol a kiegyensúlyozott fejlődés érdekében helyet kell biztosítani a kisebb cégek, KKV-k megjelenésére és teret kell adni a „szakma” képviselőinek is – tette hozzá Daróczi.

Mindezek alapján szervezett idén első alkalommal az AMC Szakmai Napot az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK). A több mint 1200 agrárszakmai és élelmiszergazdasági döntéshozót, termelőt és beszerzőt megmozdító eseményt az AMC tapasztalatait felhasználva, a termelők marketingkultúrájának és szakmai tudás és tapasztalat tárának erősítése érdekében mostantól minden évben megrendezi.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek