www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

A tojás áfacsökkentését követelik a magyar baromfitartók

"Ellehetetlenülés fenyegeti a magyar baromfiágazat szereplőit, mivel a hazai piacon kedvezőtlen viszonyok alakultak ki, főként a drasztikus takarmánydrágulás miatt" - többek között ezt a megállapítást is tartalmazza a Baromfi Termék Tanács (BTT) nyílt leve, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek.

A levélben a szakmai szervezet emlékeztet: a helyzet azért is súlyos, mert az ágazat - ma már egyedülálló módon - 95 százalékban magyar gazdák és vállalkozások tulajdonában van, illetve csaknem 60 ezer embernek ad munkát és megélhetést.

A baromfipiaci válság a fogyasztókat is veszélyezteti, hiszen a termelés várható csökkenése és a gabonaárak növekedése jelentősen megemelheti a baromfitermékek kiskereskedelmi árait is.

A magyar baromfi szektor önállóan - magára hagyva - nem lesz képes megőrizni termelési alapjait és munkahelyeit. A magyar baromfisok úgy látják, hogy - hathatós segítség esetén - a termelési alapokat ma fenyegető 10-12 százalékos csökkenés még megállítható.

Ehhez azonban számos kormányzati beavatkozásra van szükség, többek között: minél hamarabb kamattámogatásos forgóeszközhitelhez kell juttatni az állattartókat, a baromfiágazati integrátorokat, illetve a tulajdonukban lévő takarmánykeverő üzemeket. Ehhez fel kell gyorsítani a Vi

Minisztérium koordinálásával folyó előkészítő egyeztetéseket.

További intézkedésként kérik, hogy a minisztérium soron kívül fizesse ki a tavalyi baromfiágazati állatjóléti támogatásokat az Európai Unió által engedélyezett maximális mértékig. Az idei állatjóléti támogatásokat pedig a tárca - például hasonlóan a korábbi madárinfluenza pánik időszakához - negyedévenként, ütemesen utalja.

Emellett a friss baromfi húsok és készítmények, valamint a tojás áfatartalmát csökkentsék belátható időn belül 10 százalékra, a sertéshússal együtt. Ezzel az intézkedéssel kezelhető szintűvé válna a BTT szerint az alapvető élelmiszernek minősülő baromfi és sertés termékek most drasztikusan emelkedő ára. Továbbá segítené az ágazatok tevékenységének kifehérítését, a több 10 milliárd forint értékűre tehető jelenlegi áfacsalás csökkenését.

Folytatni kell a rendcsinálást mind az élelmiszer kiskereskedelemben, mind az élelmiszer nagykereskedelemben. A másodlagos húsvizsgálat, az élelmiszerbiztonság fokozása szintén jó irányú lépés, és a BTT kéri ennek folytatását és következetes végrehajtását - tartalmazza a levél.

Mindennek megvalósítása érdekében kérik a miniszterelnököt és a kormány tagjait, hogy legyenek partnerek egy közös, fenntartható ágazati stratégia kidolgozásában és a szükséges intézkedések azonnali megtételében.

Kapcsolódó cikkeink

Új magyar élelmiszerháború | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Magyarországról származó tojásokat sem engedtek be a cseh piacra | Mégsem hoz méregdrága tojást a húsvéti nyúl | Sokba kerül az idei Húsvét, de a kereskedők jó forgalomra számítanak | Húsvét 2012 – a tojáshéjnál azért vastagabbak lesznek a pénztárcák | Valóság lett a 60 forintos tojás | Bizonytalan az idei húsvét forgalma | Adagolják a tojást | Tojásőrület a boltokban: főleg a mélyalmos és a bio ára emelkedett | Drágul a tojás ára a húsvéti szezonban | Drágulás: 50 forint is lehet egy darab tojás | Jön az 50 forintos tojás? | Nehézségek a Tojásszövetségnél | Emelkedik a tojás termelői ára a megszűnő importdömping miatt | Hírek Nagyot drágult a margarin, olcsóbb lett a tojás | A tojás beszállítói ára 45 százalékkal csökkent egy év alatt | Megérkeztek a boltokba a filléres gagyitojások | Drasztikusan drágulhat a tojás egy EU-rendelet miatt | Húsvéti tojás szépségverseny a Tescóban | Jelentősen drágulhat a tojás húsvétra | Ösztönöznék a hazai tojásfogyasztást | Kiderült: a SPAR-nál forgalmazott tojások minősége kifogástalan | Biztonságosak a Magyarországon forgalmazott tojások | Hamisított tojáspor a magyar piacon | Pálmaolajjal kevert tojáspor a piacon | Jelöletlen tojásrakomány – mit szabad és mit nem | Nőhetnek a tojásárak a dráguló takarmányok miatt | Nincs különbség a tojások között | Magyar tojás miatt nyomoznak Ausztriában | Mi lesz a tízes tojások sorsa? Az EU betiltaná | Tojástermelők Szövetsége-Drasztikusan esett a tojás termelői ára | Szalmonellás olasz tojáslé került a magyar piacra | Megtévesztők lehetnek a dobozos tojások | Sok a problémás tojás a piacon | Húsvéti édességek - a legkedveltebb a tojás és a nyúl |

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!