A Tesco kiírta idei pályázatát „Az év támogatottja 2011” elnevezésű programjára
A pályázatokat március 31-éig lehet eljuttatni a TescóhozIdén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Tesco "Az év támogatottja" elnevezésű programját Magyarországon, amely hátrányos helyzetű társadalmi csoportok támogatását, illetve helyzetük javítását célzó programok felkarolását tűzte ki céljául. A 20 millió forintos keretösszegű támogatás az egyik legnagyobb egyösszegű vállalati adomány hazánkban. Az idei "Az év támogatottja" címre március 31-éig lehet pályázni.
A Tesco 2011. március 31-éig várja a program alapelveivel összhangban működő kiemelten közhasznú szervezetek, egyesületek, alapítványok pályázatait. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is olyan projekt támogatása a cél, amely elősegíti a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok életminőségének javítását, illetve társadalmi integrációját. Az adományt a Tesco egy már működő, vagy a pályázat keretében új kezdeményezésként megvalósítandó programhoz nyújtja. Az idei pályázat támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 20 millió Ft.
"Az év támogatottja 2011" programra olyan pályázók jelentkezését várják elsősorban a kiírók, melyek egy éves időtartamot lefedő akciótervvel és annak megvalósításhoz nélkülözhetetlen országos kapcsolatrendszerrel rendelkeznek.
A részletes pályázati kiírás, valamint az adatlap letölthető a Tesco honlapjáról http://azevtamogatottja.tesco.hu/, továbbá a www.niok.hu, valamint a www.pafi.hu pályázatfigyelő weboldalról. A Tesco honlapján a vállalat filozófiájáról és vállalati felelősségvállalási tevékenységéről is találhatnak bővebb információt az érdeklődők.
A Tesco "Az év támogatottja" elnevezésű programja 2003-ban indult útjára Magyarországon. Az első évben a vállalat hat város tizenöt intézményének segített adományt gyűjteni a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével, míg 2004-ben kilenc város tizenhárom gyermekintézményét támogatta az Aranyág Alapítványon keresztül. 2005-ben a Mosoly Alapítvány segítségével a gyermekek lelki rehabilitációjához járult hozzá az áruházlánc. 2006 és 2009 között a Kézenfogva Alapítvány, a Salva Vita Alapítvány és az Ability Park nyerte el a Tesco támogatását. A vállalat 2009-ben ismét a Mosoly Alapítvány programját támogatta, melynek célja a súlyosan beteg, illetve nehéz szociális körülmények között élő gyermekek testi és lelki egészségének megerősítése volt. A tavalyi évben a Tesco az Ability Parkkal indított közös roadshow-t annak érdekében, hogy az Ability Park által bemutatott játékokkal segítse a fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedését és elfogadását.
2011.03.10 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Nem bővíti idén a Tesco hazai üzlethálózatát | Országossá szélesíti beszállítói programját a Tesco | Tesco: szigorú takarékosság marad Magyarországon | Pályázatot írnak ki a fogyasztóbarát védjegyért | Az élelmiszerpazarlás ellen kampányol a Tesco és az Élelmiszerbank | Hamarosan valamennyi multinál lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni | Itt a Tesco nagy bejelentése: a fél ország erre várt | a Tescóban is elfogadják az Erzsébetet áprilistól | A Tesco az idén is csatlakozik a Föld Órájához | Nemzetközi hírnevet kínál a Henkel CEE művészeti díja | A Tesco élelmiszerbiztonsági gyakorlata megfelel az előírásoknak | Tesco-Global Áruházak Zrt. állásfoglalása | 20 000 dolgozót venne fel a Tesco | Új uniós forrás munkahelyekre, mikrocégeknek is | 15. alkalommal hirdetik meg a Magyar Termék Nagydíj pályázatot | Márciustól indul a Tesco mobilszolgáltatása | Elképesztő akcióval töri le az üzemanyagárakat a Tesco Nagy Britanniában. | Kiábrándító számokat közölt a Tesco - Zuhan az árfolyam | Milliókat gyűjtött össze a Tesco | Tesco, Auchan, SPAR: hatalmas akciók, leértékelések | Tesco: nálunk is jön az internetes vásárlás | Megkapják pénzüket a Tesco pénztárosai | A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak | Sikeresen zárult az Ultra Szavo nyereményjáték! | Újabb online árverést tart a Tesco | Pályázat az újrahasznosítható csomagolópapírokért | Több mint két millió csokimikulás várja a Tesco vásárlóit | Megnyitotta kapuit Magyarország harmadik Tesco Extra áruháza | Regionális Beszállítói Fórumot tartott a Tesco Szegeden | Helyi vállalkozásokkal tárgyalt a Tesco Szegeden | Valóban egyszerűbben lehet hozzájutni az uniós forrásokhoz? | Felelős lesz a Tesco a gazdaságos tejért | Pontgyűjtésben élen a Tesco | A Tesco megfékezi az árakat | Újabb 59 magyar termékkel bővült a Tesco áruházak kínálata | Piros pontok gyűjtésére buzdít a Tesco | Megszólalt a Tesco: kit vittek el a rendőrök a központból?
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







