A szigetszentmiklósi krumplis-komlós kenyér lesz az idén a "nemzet kenyere"
A szigetszentmiklósi Gere pékségben sütött Debreczeni krumplis komlós kenyér vitte el a pálmát a nemzetközi cukrász- és sütőipari szakkiállítás kenyér kategóriájában, így ez lesz a nemzet kenyere augusztus 20-án – jelentette be Kolozsváry Péter, a pékség kereskedelmi és marketing vezetője. A különleges kenyér egy régi receptúra „modernizálása”, illetve a szigetszentmiklósiak véleményezése, „előkóstolása” után nyerte el végleges összetételét, ízvilágát.A hatvanas évekbeli receptre az alapító Gere István fia talált rá, ő bízta meg Debreczeni József üzemvezetőt, hogy a pékség fennállásának 75. évfordulója alkalmából süsse meg a mai kor követelményeihez „igazított” cipót - idézte fel az MTI szerint a szakember. A versenyre benevezett kenyér 16 órán át érlelt kovásszal készül, és 40 százaléknyi főtt burgonyát, illetve leforrázott komlót tartalmaz. A szalaggal átkötött termék a pékség mintaboltjaiban már egy éve kapható, és nagy népszerűségnek örvend. Tavaly ezüstérmes lett a marosvásárhelyi nemzetközi kenyérversenyen.
A budapesti szakkiállításon a pékszövetség által meghirdetett versenyen kenyér kategóriájában 18-féle pékárut vonultattak fel a mesterek, közülük választotta ki a zsűri legjobbként a Gere-féle cipót. A versenykiírás szerint a győztes kenyér lesz az idei nemzet kenyere, tehát augusztus 20-án ezt a krumplis komlós cipót sütik majd az ország számos pontján.
2012.02.20 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Kenyérből többet, kifliből kevesebbet vásárol a magyar | Ezért drágulhat már megint a kenyér | Egy hónap múlva drágulhat a kenyér | Pékszövetség: prémium kategóriájú kenyér krumplipüré hozzáadásával | Nem változott a kenyér ára, hiába drágult a liszt | Mától újabb 10 százalékos kenyérdrágulás kezdődik | 300 forintnál is drágább lehet jövő héttől a fehér kenyér kilója | Hegymenetbe kapcsolhat a liszt és a kenyér ára | Ennyivel drágul a kenyér! | Drágulás - egymásra mutogatnak a pékek és a termelők | Az új kenyér ünnepe a Tescóban | Nem a búza miatt drágul a kenyér | Drága lesz a kenyér ősztől | Világszerte drágulhat a kenyér | A hét kérdése: drágul-e a kenyér? | Áremelés - drágul a búza így a kenyér is |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







