A multik érdeklődését is felkeltette az Erzsébet kártya
A Tesco reméli, hogy hamarosan megállapodik a Nemzeti Üdülési Szolgálattal, és az áruházlánc üzleteiben is lehet majd fizetni az Erzsébet-utalványokkal - tájékoztatta a Tesco Global Áruházak Zrt.Az elmúlt időszakban érdemi tárgyalást folytattak a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) vezetőivel az utalvány elfogadásának lehetőségéről - hangsúlyozta a Tesco közleményében, cáfolva ezzel az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) korábbi közlését, amely szerint a szolgálat nem folytatott érdemi tárgyalásokat az elfogadóhelyi szerződésről a nemzetközi láncokkal.A szövetség közleményt adott ki arról pénteken, hogy az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyek listáján továbbra sem szerepel élelmiszert árusító nemzetközi üzletlánc, áruház (szupermarket, hipermarket, diszkont).
Azt kérte az OKSZ, hogy a kibocsátó jelöljön ki a nemzetközi áruházak részére az érdemi tárgyalásokra időpontot és helyszínt, és érdemi egyeztetésre adjon felhatalmazást képviselőjének.
A szövetség közleményében azt írta, hogy a tárgyalásra a szervezet tagjai, a nemzetközi áruházak bármilyen időpontot és bármilyen helyszínt elfogadnak, a szövetség bármely nemzetközi áruházlánc elérhetőségét kész megadni.
Az OKSZ szerint aggályokat vet fel, hogy a Nemzeti Üdülési Kft. nemzetközi láncokat kizáró üzleti magatartása összhangban van-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénnyel. Kérdéses, hogy az uniós jogrend és annak szellemisége engedi-e a nemzetközi láncokat egyoldalúan kizáró magatartást az Erzsébet utalvány elfogadóhelyei közül - írták a közleményben.
Mint fogalmaznak, a hazai vállalkozások előnyhöz juttatását mindig elfogadja a szövetség, ha az nem ütközik a hazai, vagy a nemzetközi jog előírásaival, erre az Erzsébet-utalvány esetében is van lehetőség, amihez viszont nem kell kizárni a rendszerből a nemzetközi láncokat.
2012.02.06 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat | Drágul a sör | Milliárdok Erzsébetnek: segélyek az új utalványon | Elstartol a Coop Üzletlánc olimpiai szurkolói mozgalom | Szörfözik a kereskedelem: februárban is nőtt a forgalom | Megállapodást írt alá a Magyar Posta Zrt. a Synergon leányvállalatával | Költségnövekedést hozott a környezetvédelmi termékdíj
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







