www.termekmix.hu
Hírlevél

Május
hirdetés

A multiellenesség magyar betegség

A kormány nyár végéig vár javaslatokat a kis- és közepes vállalatok adminisztrációjának csökkentése kapcsán.A multik számára rendkívül fontos a tudás, nemcsak a menedzsment-, hanem a beszállítói tudás is. Ez volt az egyik fő üzenete a Világgazdaság tegnapi, Patrióta gazdaságpolitika című konferenciájának.

A fő megállapítás pedig az: a kkv-k még nem kapkodják el, hogy ennek eleget tegyenek.Bár elégedetlen a hazai kis- és középvállalkozások hozzáállásával a multikkal való kapcsolatokban, Cséfalvay Zoltán , a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára megerősítette: a kormány mindenképpen segíteni kívánja megerősödésüket és megfelelő szerepvállalásukat a növekedésben és foglalkoztatásban. A Világgazdaság Patrióta gazdaságpolitika konferenciasorozata keretében tegnap a multik és a kkv-k kapcsolata volt a téma. Első előadóként Cséfalvay Zoltán értésre adta: a patrióta gazdaságpolitika nem jelent protekcionizmust, nem zár ki másokat. „Meggyőződésem – mondta –, a betelepülő multinacionális vállalatoknak éppúgy érdeke, hogy megfelelő beszállítókat találjanak Magyarországon, mint a kkv-knak az, hogy a multik segítségével exportpiachoz jussanak.”A krízis, a katarzis a változtatás barátja – erre hívta fel a tanácskozás résztvevőinek figyelmét Fodor István. Az Ericsson Magyarország volt vezérigazgatója ugyanakkor emlékeztetett arra is, túl sokba került a világnak ez a válság. Ez az összetett helyzet rendkívüli feladatokat és lehetőségeket jelent nemcsak a világ, de Magyarország és az állam számára is. Miközben egyetértését nyilvánította ki a kkv-k megerősítésével kapcsolatban, azt is kijelentette, „ha három-öt év alatt nem válik versenyképessé egy kkv, akkor ott valami baj van, el kell engedni a kezét”.

A multiellenesség nem általános, hanem magyar betegség, a kkv-k gyengesége ugyancsak nem általános, szintén magyar betegség. Hegedűs Zoltán tanácsadó szerint a kisvállalkozók sokat – például céltudatosságot, pozitív hozzáállást, fegyelmezettséget, nyitottságot – tanulhatnának a nagy cégektől, ám „nagyon nagy baj van Magyarországon, mert rendkívüli módon elrontottuk a duális gazdaságot”. Az előadó elmondta, ha üzleti ajánlatával megkeresi az érintetteket, a multik 80, a kkv-k 20, a területi kamarák nulla százaléka reagál a megkeresésre.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!