A Lipóti Pékséget a 10 legjobb európai cég közé választották
Európa tíz legjobb vállalkozása közé sorolták a Lipóti Pékséget és vezetőjét, Tóth Pétert a European Business Awards "Év vállalkozója" rangsorában.A versenyben több mint 1350 európai vállalkozás vett részt.
A Lipóti Pékséget 1992-ben Tóth Péter alapította. Kezdetben szigetközi kisboltokat látott el, s 2004-ben döntött a tulajdonos országos hálózat kiépítéséről.
A családi vállalkozásnak 2010-ben már 105 boltja volt Magyarországon, ebből 50 Budapesten. A Lipóti Pékség jelen van Pozsonyban, Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és Révkomáromban is.
A Magyar Nemzet az origo.hu internetes portálra hivatkozva közli, hogy a Lipóti Pékség naponta 300 mázsa kenyeret süt és 700-750 főnek ad munkát. A társaság árbevétele tavaly elérte a hárommilliárd forintot.
2011.10.21 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség | Jobban kellene felügyelni az élelmiszerláncokat | Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont | Intenzív növekedésnek indult a Bomba! | Várakozáson felül nő az OTP SZÉP kártya ügyfélköre | Új külsővel is hódítana a Borsodi | HEINEKEN Hungária- Sopronért Martfűér jótékonysági program | Ismét a legjobbak között a Tokaj Kereskedőház késői szüretelésű bora | Univer-csoport: több bevétel, kisebb eredmény 2011-ben | Új magyar élelmiszerháború | Megjelent az első Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel | Miért nem lehet feltüntetni a tojás kilós árát? | Az áremelések miatt nőtt tavaly a pékáruk forgalma | Brüsszelnek nem tetszik annyira a SZÉP-kártya | Az orosz piac miatt szenved a Carlsberg | Növelte forgalmát a Poli-Farbe Kft. | Tesco: újabb szuperbolt nyílik Magyarországon | Távolról sem hódítottak meg minket a barna kenyerek | Bezöldül a „Milka-lila” | elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa | Újabb front nyílt a szupermarketek háborújában | Kedvezményekkel segítik a kkv-szektort | Valóságos offenzívát indít a Ford | A kisvállalkozások is pályázhatnak munkahelyi képzések támogatására | Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályzata | A jövőben a Ft/kg-os árat is fel kellene tüntetni a jelenlegi tojáspiaci anomáliák miatt | Csődben a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója | A Tesco árverésre bocsátja használt eszközeit | Kétszer többet költöttünk - Így piacol a magyar | Tej és tejtermékek: tájékoztató anyagokat állított össze a NÉBIH | Élelmiszer-kereskedelem: Tesco, CBA és Coop a sorrend | Inkább még az éttermekben pörög a SZÉP-kártya | Az élelmiszerekre épülhet a Kínába irányuló magyar export növelése | Mától az Auchané a magyarországi Cora hálózat | Drágul a sör | Milliárdok Erzsébetnek: segélyek az új utalványon | Elstartol a Coop Üzletlánc olimpiai szurkolói mozgalom | Szörfözik a kereskedelem: februárban is nőtt a forgalom | Megállapodást írt alá a Magyar Posta Zrt. a Synergon leányvállalatával | Költségnövekedést hozott a környezetvédelmi termékdíj
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







