A kínai instantélelmiszer-piacon terjeszkedik a Nestlé
Megvásárolta a svájci Nestlé SA a kínai Yinlu Foods Group élelmiszeripari vállalat 60 százalékos tulajdonrészét, instant élelmiszer üzletágának feltörekvő piaci terjeszkedése céljából. A tulajdonrész-vásárlás a már régebben kialakított kooperációt emelte magasabb fokra, mivel részben a Yinlu gyártja a Nescafé Kínában értékesített instant kávé termékeit.A családi tulajdonban lévő kínai Yinlu jól bevezetett élelmiszeripari márka a kínai piacon. A svájci élelmiszeripari óriás tervei szerint 2020-ig értékesítési árbevételének 45 százaléka származik majd a feltörekvő térségekben folytatott üzleti tevékenységéből a jelenlegi 38 százalék helyett. Az idei első negyedévben a Nestlé Ázsiában, a Csendes-óceán térségében és Afrikában 12 százalékkal növelte eladásait, szemben az Európában elért 2,3 százalékos és az amerikai kontinensen elért 3,7 százalékos növekedéssel.
Kínában tavaly 11 százalékkal 2,8 milliárd svájci frankra növelte forgalmát a Nestlé, és ezzel az ország kilencedik legnagyobb piaca lett. A Yinlu akvizíciójával a Kína a Nestlé hatodik-hetedik legnagyobb piacává léphet elő. A Yinlu a konzervált készételek piacán elért 30 százalékos részesedésével piacvezető Kínában, az üdítő italok piacán pedig a tizedik legnagyobbnak számít. A kínai cég az Egyesült Államokba, Dél-Afrikába és Szingapúrba is exportál termékeket. A Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata már több mint két évtizede jelen van a kínai piacon, ahol több mint 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat 23 üzemében. Nemzetközi márkacikkei – egyebek között a Nescafe, Nan, Maggi és KitKat – mellett olyan helyi márkákat is gyárt és értékesít, mint a Haoji és a Totole – írja az MTI.
2011.04.19 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
20 országnak gyárt húsvétra a Nestlé diósgyőri üzeme | 20 országnak gyárt húsvétra a Nestlé diósgyőri üzeme | Magyar fűszerpaprikát vásárol a Nestlé | Növelte munkahelyei számát a Nestlé | Ünnep előtti élelmiszerellenőrzések a kínai büfékben is | Megszüntetné a gyermekmunkát a kakaóiparban a Nestlé | Nestlé: segített az innováció | Vezetői távozások és létszámbővítés a Nestlé Hungáriánál | Vízvédelmi elismerés a Nestlének | Oroszországban bővít a Nestlé csoport | Kínai befektetésre készül a Coca-Cola | Fenntartható termékfejlesztésen dolgozik a Nestlé | Kínai céget vásárolt a Nestlé | Nestlé: 10 milliárd forintos beruházás a magyarországi állateledelgyártásba | Bővítik a büki Nestlé-gyárat | Zöldségtermelő bázis épül Kalocsán kínai vállalat befektetésével | Teljes kiőrléssel a finom vonalakért | Nestlé: profitot hozott az Alcon eladása | Új köntösben a Nestlé Aquarel | Pénzzel és szaktudással is segíti a Nestlé a Vöröskeresztet | Nestle-Egészségnevelés az iskolában | Új kínai központ az európai kkv-knak | Az egészséges életmódra oktat a Nestlé | 20 ezer liter forrásvizet kortyolhatnak el a triatlonisták | Nescafé Terv: 500 millió svájci frankos Nestlé beruházás | Nestlé Hungária Kft: Jelentősen csökkentette irodai energiafogyasztását | A Nestlé készül a rossz időkre | Nestlé Életmód Központ-Ásványvíz-fogyasztási szokások | Nestlé - A teljes kiőrlésű gabona védi a szívet | Perrel védi a kis kapszulákat a Nestlé | A Nestlé visszahívta három instant kávéját - Üvegszilánkok kerülhetnek bele | Nestle – Új irányelvek az őserdők védelmére | Frissdiplomás felmérés: az egészséges életmód a munkahelyen is egyre fontosabb | Nőttek a Nestlé eladásai az első negyedévben | Nestlé - vacsorafőzési szokásokat kutatott | Nestle-A leginnovatívabb élelmiszeripari vállalat | Újabb melaminnal szennyezett kínai élelmiszerek | Kávétermelésbe fektet a Nestle | Fény derült a kínai túró rudi titkára |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







