A Henkel közzétette fenntarthatósági jelentését
A Henkel, a 2010-es éves jelentéssel együtt, közzétette 20. fenntarthatósági jelentését, amelyből kiderül, hogy a vállalat a 2012-re kitűzött fenntarthatósági célkitűzéseit már 2010 végén teljesítette. A tonnánkénti eredmény alapján mérve, az energiafelhasználás 21 százalékkal, a vízhasználat 26 százalékkal, a hulladék mennyisége 24 százalékkal, a munkahelyi balesetek száma pedig 29 százalékkal csökkent.Az előrejelzések szerint a népesség gyors növekedésével együtt jár a fogyasztás növekedése és az élet minőségének javulása is, ez azonban nem eredményezheti az erőforrások kimerítését és a kibocsátás növelését. A Henkel a fenntartható fogyasztás jegyében a megoldást az innovatív termékekben és folyamatokban látja, amelyek egyre kevesebb erőforrást igényelnek, miközben egyedi vagy jobb teljesítményt nyújtanak. Példa erre a Henkel Supra Cool 130 olvadékragasztója, melynek feldolgozási hőmérsékletét 130°C-ra csökkentették, így a csomagolási célú felhasználás során 40 százalékkal alacsonyabb az energiafelhasználás.
A cég a fenntartható megoldásokra nem csupán saját működése során összpontosít, hanem ipari és viszonteladói ügyfeleivel, beszállítóival és felhasználóival szorosan együttműködik, hogy azok a teljes értékláncban szerepet kapjanak.
2011.03.23 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Nemzetközi hírnevet kínál a Henkel CEE művészeti díja | Rekordszintű eredmények a Henkelnél | Carsten Knobel lesz a Henkel új pénzügyi igazgatója | Henkel: A legjobb gyár | Nőtt a Henkel bevétele | Öt művész a Henkel Art.Award döntőjében | Erősíteni tudott a Henkel csoport | Javult a Henkel konszern hitelbesorolása | Ügyvezető váltás a Henkel Magyarországnál | Új gyártósor a Henkel körösladányi üzemében | Henkel-Léghajó program | Lezárult a Henkel innovációs versenye | Henkel - HIC nemzetközi innovációs verseny | Henkel-Elsősegélynyújtó képzések óvodák részére | A Henkel átvette a Purbond vegyesvállalatot | Újabb elismerésben részesült a Henkel | Alig csökkent a Henkel Magyarország árbevétele | Emelkedéssel zárta a Henkel az évet | A Henkel rekorderedményt ért el 2010-ben | Csomagolástervezési verseny a Henkelnél | Henkel: A Henkel új arculata | Henkel támogatás a Gesztenyéskert Óvodának | Lerakták a Henkel ragasztógyárának alapkövét | Henkel- Art.Award. művészeti díj 2010 | Gyárat épít a Henkel Tatabányán | Henkel-Nemzetközi verseny tehetséges fiatalok számára | Henkel: Henkel támogatás a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolának | Henkel-Új bútorok az iskolában | Javuló kilátások a Henkelnél | Tisztítószer az árvízkárosultaknak | Henkel a szupermárkák között | Már lehet nevezni a Henkel CEE művészeti díjára | A Henkel Magyarország 2009. évi eredményei | Fritz Henkel Innovációs Díj | A vártnál jobb eredmény a Henkelnél | Piacon az új Persil, és Silan változatok | Nem zár rossz évet a Henkel Magyarország Kft. | Henkel | Henkel- Elismerés a vállalat Mosó- és háztartási tisztítószerek üzletágának |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







