Pralinépiac: gyenge január után erőteljes fellendülés februárban
A gyártók egyedi csomagolásokkal és kiszerelésekkel készülnek Valentin-napra.
A februári Valentin-nap a csokoládégyártók és -forgalmazók számára hagyományosan kiemelt forgalmat hoz: mintegy félmillió háztartás vásárol bonbont ebből az alkalomból. Bár egyre népszerűbbek a saját készítésű pralinék és kézműves bonbonok, mégis a készen kapható, könnyen beszerezhető édességek uralják a piacot.
A csokoládé gyártók és forgalmazók kiemelt forgalomra számíthatnak minden év februárjában. A hagyományosan erős novemberi-decemberi (Mikulás, Karácsony) időszak, illetve a március (Húsvét) mellett a Valentin-nap az, amely az átlagosnál magasabb forgalmat generál ebben a kategóriában.
A januári gyenge csokoládéforgalom után főképp a pralinék és a táblás csokoládék esetében látható jelentős fellendülés februárban: az értékesítés mennyisége a táblás csokoládék esetében átlagosan harmadával nő, míg a pralinék esetében közel duplájára emelkedik egy hónap alatt. A Valentin-nap miatti forgalomnövekedés azonban még így is messze elmarad az év végi csúcstól. Az értékesített mennyiség növekedése egyértelműen abból adódik, hogy többen teszik a kosarukba ezt az édességet: az év második hónapjában 500-600 ezer háztartás vásárol bonbont, közel 1,5 millió táblás csokoládét.
A praliné az egyik legelterjedtebb ajándék Valentin-napon: könnyen hozzáférhető, illetve a még megfizethető kategóriába tartozik. Bár egyre népszerűbb a saját készítésű praliné - ebben különböző tanfolyamok, weblapok is segítik a vállalkozó szellemű "szerelmeseket" - és a kézműves bonbon (ami akár kuponnal is elérhető áron megvásárolható), a készen kapható márkás édességek továbbra is uralják ezt a piacot. 2011-ben ez utóbbiak forgalma lényegében nem változott, annak ellenére, hogy néhány meghatározó márka valamivel gyengébb évet zárt.
A szegmens szereplői minden évben egyedi csomagolásokkal (special edition), különböző kihelyezésekkel, erős kommunikációval (a hagyományos mellett a manapság például a hazánkban oly népszerű közösségi oldalakon szervezett nyereményjátékokkal is) készülnek a Bálint-napra, abban a reményben, hogy vásárlók kosaráért folytatott szoros versenyből ők kerülnek ki nyertesként. Ez az alkalom főleg a fiatalok, a kisvárosban élők és a közepes jövedelmi helyzetűek körében erősíti a pralinévásárlási kedvet.
A márkázott termékek mellett a saját márkás termékek szerepe sem elhanyagolható: minden negyedik doboz praliné a kereskedelmi láncok olcsóbb, saját márkás terméke. Ebben a tekintetben az utóbbi néhány évben nagyjából ugyanez az arány figyelhető meg, és a Valentin-nap sincs erre hatással, annak ellenére, hogy ilyenkor az ajándékba vásárolt dobozok száma igen jelentős részt képvisel. A februárban a háztartások által megvásárolt, nagyságrendileg 2,5 millió doboz praliné dobozonkénti átlagára 450 forint körül mozog.
2012.02.14 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Hamisítás elleni technológiát díjaztak a Magyar Csomagolási Versenyen | Átverős címkék az élelmiszereken | Interpack 2011 - Düsseldorf | Csomagolástervezési verseny a Henkelnél | Változatok egy témára: Műanyag, üveg vagy kartondoboz? | Ez az alma jövője? Új csomagolás a láthatáron | A drágább csomagolás miatt nőhet az élelmiszerek ára | Figyelem, fontos változás! 2000(!) magyar üzletet érint | A kereskedőknek vissza kell venni az üvegeket és a szatyrot is | HuMuSz |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







